Országgyűlés
Beutazási tilalom: nem lesz parlamenti vizsgálóbizottság
Nem alakul parlamenti vizsgálóbizottság az amerikai beutazási tilalom kivizsgálására, miután az igazságügyi bizottság - az országgyűlési törvényre hivatkozva - csütörtökön nem vette tárgysorozatba ellenzéki képviselők kezdeményezését.
2015.02.26 11:52MTIA testület felállítását kezdeményező Fodor Gábor (független) azzal indokolta javaslatát, hogy három hónapja nem lehet tisztán látni az ügyben, a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok mélypontra jutottak, s belpolitikailag is fontos lenne a kérdés kivizsgálása. Szavai szerint egy paritásos bizottság feltárhatná, hogy mit tett eddig a kormány, kik a kitiltottak, milyen pozícióban vannak.
Az MSZP-s Bárándy Gergely - aki frakciója nevében támogatásáról biztosította a javaslatot - úgy vélte: a beutazási tilalom interpellációkkal, azonnali kérdésekkel nem tisztázható, mert érdemi választ sosem kaptak.
A fideszes Budai Gyula úgy reagált: André Goodfriend korábbi amerikai ügyvivő semmilyen érdemi információt nem adott át a kormánynak, az egyetlen lehetséges fórumot pedig diplomáciai mentessége miatt megkerülte. Hozzátette: a volt ügyvivő meghívása nélkül semmi értelme a vizsgálóbizottságnak, márpedig őt hazarendelték. Az ellenzéki kezdeményezést remek politikai marketingfogásnak minősítette. Megjegyezte azt is: az ügy feltételezése szerint mélyebbre vezet és összefüggésben lehet azzal, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal komoly üzleti érdeksérelmet okozott két amerikai cégnek.
Párttársa, Papcsák Ferenc azt kifogásolta, hogy noha több tucat példa volt korábban a két állam közötti büntetőügyekben a példás együttműködésre, a legfőbb ügyész most egyetlen kérdésére sem kapott választ.
Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke kijelentette: nem szeretné azt a "játékot" támogatni, ami Csehországban történt, miszerint politikai célt szolgált egy korrupciós vád, a kormányváltás után pedig tévedésnek nevezte azt az amerikai fél. Utalt arra is: André Goodfriend magatartása az amerikaiak számára is tarthatatlan volt, valójában ezért hívták haza.
Válaszában Fodor Gábor arról beszélt: az ügyvivő távozása után is van olyan szereplő a nagykövetségen, aki minden információ birtokában van. Megjegyezte: miután az Egyesült Államok szerint megtörtént esetről van szó, a magyar kormány által hangoztatottakban kételkedik.
A testület 2 szocialista igen és 6 kormánypárti nemmel utasította el a tárgysorozatba vételt, arra hivatkozva, hogy az országgyűlési törvény szerint a megfogalmazott kérdések interpellációk, azonnali kérdések során is tisztázhatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06