Nem ismer, vagy elhallgat intézkedéseket
IM: felületes és egyoldalú az Amnesty-jelentés
Felületesnek és egyoldalúnak tartja az Igazságügyi Minisztérium (IM) az Amnesty International Magyarországról szóló jelentését, amely a tárca szerint nem ismeri vagy elhallgatja a magyar kormány által az egyes ügyekben tett intézkedéseket.
2015.02.25 16:31MTIA tárca az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált szerdán a nemzetközi jogvédő szervezet jelentésére, amelyben a többi között úgy értékelték, a civil szervezetek ellen indított a kormány lejárató kampányt, a romák pedig diszkriminációval találkoznak Magyarországon. Szóvá tették a migránsok helyzetét, a választási szabályok korábbi módosítását, az egyházak elismerésének, valamint az életfogytiglani börtönbüntetésnek a szabályozását.
Az IM a választási szabályok kapcsán azt írta, a módosításra az Alkotmánybíróság döntése miatt volt szükség, és a tavalyi választások eredményei jól mutatták a választói akaratot. A legutóbbi időközi országgyűlési választás pedig igazolta, hogy alaptalanok azok a vádak, amelyek szerint egy politikai oldalnak kedveznének a szabályok - hangoztatták.
A szaktárca a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ügyében azt közölte, az Emberi Jogok Európai Bírósága döntése alapján Magyarország a kegyelmezési szabályok megváltoztatásával biztosította a reményhez való jogot, de a társadalmi igények alapján a kormány továbbra is szigorú büntetőpolitikát folytat.
A közlemény szerint a kormány dolgozik az egyházakra vonatkozó jogszabályok megváltoztatásán.
A menekültek és menedékkérők ügyében az IM arra hívta fel a figyelmet, hogy globális jelenségről van szó, ezért szorgalmaz a magyar kormány európai szintű fellépést. Különbséget kell tenni mindazonáltal a politikai, vallási vagy egyéb okok miatt üldözöttek és a gazdasági migránsok között - tették hozzá.
Azt írták: "Magyarország kormánya elutasítja a jogellenes elkülönítés minden formáját, elkötelezett a minőségi és esélyteremtő oktatás feltételrendszerének fejlesztése mellett, amely kulcsfontosságú a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózása érdekében".
Az IM szerint az elmúlt időszakban több lépés is történt: megalakult az Antiszegregációs Kerekasztal, amelynek célja, hogy javaslatot tegyen a szegregáció felszámolására, illetve létrejött az Antiszegregációs munkacsoport a méltányos oktatásért, amelynek gyakorlati tapasztalattal gazdagon rendelkező tagjai helyi szereplők bevonásával dolgozzák ki a terveket és teszik meg a konkrét lépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


