Időközben
Tapolcai választás: beindult a gépezet
A munkások gondjait értő jelöltet indít az MSZP, öt pontból álló etikai kódexet készített a Jobbik tapolcai időközi országgyűlési választásra
2015.02.24 15:39MTIA munkások, a bérből és fizetésből élők gondjait értő, a helyiek támogatását bíró jelöltet indít az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson - mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető kedden Budapesten Pad Ferencet bemutatva. Az ellenzéki párt vezetője a sajtótájékoztatón jelezte azt is, hogy a szociális jogok helyreállítása érdekében alaptörvény-módosítást és országgyűlési határozatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek.
Tóbiás József kifejtette: az alaptörvényt mindenképpen módosítani kell ahhoz, hogy igazságos és méltányos legyen a munka törvénykönyve (Mt.) és a nyugdíjrendszer, rögzíteni kell abban ugyanis a szociális jogokat.
Közölte, az munka törvénykönyve ma olyan, amely ellen nem csak szakmai, hanem morális kötelezettség fellépni. A kormány rugalmas munkavállalást ígért - folytatta - , az létre is jött, de nem Magyarországon, hiszen közel 500 ezer magyar dolgozik külföldön.
Tóbiás József az Mt.-ról azt mondta, a rugalmas szabályozás nem biztosít a munkavállalónak garanciát és védelmet, ezért olyan szabályokat szeretnének, amelyek megvédik a munkásembereket, jogokat biztosítanak az érdekképviseleteknek.
Hangsúlyozta, nem lehet különbség a nemek között a bérezés tekintetében, illetve aki tisztességesen ledolgozta a szolgálati idejét, az kapja meg a lehetőséget a nyugdíjba vonulásra.
Javaslataik között szerepel a korkedvezményes nyugdíj visszaállítása is, mert - mint mondta - a munkaadók is érzik, hogy számukra is csapda annak megszüntetése. Kifejtette: egy három műszakban, fizikai munkát végző dolgozó nyugdíjba vonulását a munkaadónak is segíteni kellene.
Tóbiás József elfogadhatatlannak és igazságtalannak nevezte a magyarországi jövedelemkülönbségeket, illetve azt, hogy a bérből és fizetésből élők képtelen megélni a tisztességes munkájukért kapott pénzből. Mint mondta, Tapolcán olyan jelöltet állítanak a 60 éves Pad Ferenc közlekedésmérnök, szakszervezeti vezető személyében, akinek "nem felvett manír az élet szaga".
A pártelnök elmondta, hogy az MSZP új társadalmi modellben építkezik. Ez a modell mást jelentett Újpesten, ahol a szocialista Horváth Imre nyerte az időközi országgyűlési képviselő-választást, mást jelentett Veszprémben, ahol az MSZP a mandátumot elnyert Kész Zoltán független jelöltet támogatta, és mást jelent az ajkai-tapolcai körzetben, ahol Pad Ferencet indítják - fejtette ki. Közölte, tovább kell bontani a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségét, ez pedig a helyi közösséggel együtt valósítható meg.
Pad Ferenc, az MSZP és a DK közös jelöltje arról beszélt, hogy szakszervezeti vezetőként eddig is azokért az emberekért állt ki, akiket az Országgyűlésben is képviselni kíván. Véleménye szerint ma Magyarországon nem számítanak a kormánynak azok a bérből és fizetésből élő emberek, akik "a hátukon viszik az országot", ezért szeretné, ha olyan bérek, munkahelyek lennének, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak.
Úgy fogalmazott, bízik benne, hogy április 12-e után arról számolhat be, hogy Kész Zoltánnal együtt még egy sárga lapot kiosztottak a kormánynak, és még egy ember fog harcosan kiállni a bérből és fizetésből élőkért a parlamentben.
Arra a kérdésre, hogy egyeztettek-e a többi baloldali párttal Pad Ferenc jelöléséről, az MSZP elnöke közölte, tárgyaltak a többi baloldali ellenzéki párttal és Pad Ferenc a jelölt.
Jobbik választási etikai kódexet készített
A Jobbik öt pontból álló etikai kódexet készített a tapolcai időközi országgyűlési választásra, és várja más pártok csatlakozását hozzá - jelentette be Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.
A dokumentum megfogalmazza, hogy a jelölő szervezetek pozitív, programalapú kampányt folytatnak, csak a törvények által megengedett kampányeszközökkel élnek, tartózkodnak a szabálysértésektől, fokozott szabálykövető magatartást várnak el aktivistáiktól a választás napján, a felhasznált forrásokkal pedig elszámolnak - ismertette Dúró Dóra, aki a plakáttépkedést és a szavazók szervezett szállítását is elítélte.
Az ellenzéki politikus álláspontja szerint a Fidesz lejárató, negatív kampányt tervez a Jobbik ellen, "ellenünk fordítja hajóágyúit". Célként jelölte meg, hogy tisztességes versenyben nyerjék el a szavazók támogatását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06