Számos intézkedést hoztak
Balog: a kormány feladata lebontani az akadályokat a gyermekvállalás elől
Az elmúlt években a kormány számos intézkedést hozott, hogy megkönnyítse a gyermeket vállalók életét.
2015.02.23 17:45MTIA kormány feladata, hogy a gyermeket vállalni akaró családok előtt lebontsa az akadályokat, és kiszámítható életpályát nyújtson nekik - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán kiemelte, az elmúlt évben a kormány számos intézkedést hozott, hogy megkönnyítse a gyermeket vállalók életét, és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb népesedési adatai is bíztatóak, hiszen 2014-ben olyan mértékben emelkedett a születések száma, amelyre az elmúlt öt évben nem volt példa - tette hozzá a miniszter.
A tárcavezető - ismertetve a statisztikai hivatal számait - elmondta, hogy 2010 óta tavaly született a legtöbb gyermek Magyarországon, 91 500, ami 3,2 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. Jó hír az is - fűzte hozzá -, hogy 6,5 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma tavaly a 2013-as adatokhoz képest, összességében pedig 2010 óta 20 százalékos csökkenés figyelhető meg az abortuszok számában.
Balog Zoltán szintén kedvezőnek ítélte, hogy az elmúlt évek számait figyelembe véve folyamatosan nő a házasságkötések száma: 2014-ben 38 700 házasság jött létre, 1714-gyel (4,6 százalékkal) több, mint 2013-ban.
Megjegyezte, míg 2002 és 2010 között 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, addig az elmúlt négy évben 9 százalékos emelkedés figyelhető meg. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azokról az intézkedésekről számolt be, amelyeket a kormány tett azért, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek, illetve a gyermeket vállaló családok életét megkönnyítsék.
Az államtitkár elmondta, a családi adókedvezmény rendszere révén tavaly 197 milliárd forint maradt a családoknál, és a becslések szerint az adóbevallás időszakáig ez 235 milliárd forintra fog emelkedni.
Novák Katalin beszámolt az egyéb juttatási formák alakulásáról is. Eszerint tavaly a gyed extrát 16 ezren, az úgynevezett testvér gyedet több mint 10 ezren, a diplomás gyedet pedig négyszáznál többen igényelték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06