Nincs napirenden a kérdés
Navracsics: Gyurcsány nem meri a parlament elé vinni a Megegyezést
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn szocialista indítványra levette a napirendről azt a fideszes javaslatot, hogy az Országgyűlés vitázzon és szavazzon a kormányfő Megegyezés című írásáról - közölte a Fidesz frakcióvezetője újságírókkal.
2008.09.22 13:39MTINavracsics Tibor szerint ez azt jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc nem meri megengedni, hogy szavazzon a Ház a kisebbségi kormány programjáról. A parlamenti testület az MSZP-s Wiener György indítványára levette a napirendről indítványt, így sürgős tárgyalásról sem lehet szó - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Ezt azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra sem meri megengedni, hogy erről vita és szavazás legyen az Országgyűlésben, mert nyilvánvaló számára, hogy nem kapna többséget a program - fogalmazott Navracsics Tibor. A javaslatot jegyző fideszes politikus szerint a kisebbségi kormány jelenleg az Országgyűlés által jóváhagyott program nélkül működik, hiszen a korábbi program a koalíció felbomlásával megszűnt, a kisebbségi kormány programját pedig nem engedik a plenáris ülés elé.
Vagyis tovább folytatódik a kormányzati tehetetlenség és bénultság - összegzett az ellenzéki frakcióvezető. A 29 fős alkotmányügyi bizottságban egy szavazatnyi többségben van az MSZP a Fidesszel, a KDNP-vel és az SZDSZ-szel szemben. A mostani szavazáskor a 15 MSZP-s tag igennel, a 13 fideszes és KDNP-s tag nemmel szavazott, a testület SZDSZ-es alelnöke, Hankó Faragó Miklós pedig nem volt jelen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


