Egyhangúlag
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Magyar Önkormányzatok Szövetsége
Az elnöki beszámolót követően a küldöttek elfogadták a szövetség alapszabályának módosítását, a pénzügyi beszámolót, majd megválasztották a szövetség elnökségének és felügyelő bizottságának tagjait.
2015.02.20 22:30MTIA Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) pénteken Gödöllőn megtartotta az önkormányzati választások utáni első tisztújító küldöttgyűlését, amelyen újraválasztották Gémesi György elnököt - közölte a szervezet az MTI-vel.
Mint írták, MÖSZ ülésén Gémesi György beszámolt a szövetségnek az elmúlt négy évben végzett munkájáról, majd a megyei küldöttek megválasztották a következő ötéves ciklusra a MÖSZ elnökségét és felügyelő bizottságának tagjait.
A közleményben idézték Gémesi Györgyöt, aki szerint "a Magyar Önkormányzatok Szövetsége az elmúlt négy évben is igyekezett mindent megtenni az önkormányzatok érdekeinek érvényesítéséért, autonómiájuk és működőképességük megőrzéséért". Gémesi György beszámolójában az önkormányzati szektor és az érdekegyeztetés általános helyzetéről, problémáiról, a szövetség hazai és nemzetközi tevékenységéről beszélt az egybegyűlteknek.
Az elnöki beszámolót követően a küldöttek elfogadták a szövetség alapszabályának módosítását, a pénzügyi beszámolót, majd megválasztották a szövetség elnökségének és felügyelő bizottságának tagjait. A megjelentek a következő öt évre egyhangú szavazással ismét Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub (GLK)) gödöllői polgármestert választották a szövetség elnökének, a két társelnök Ribányi József (Fidesz-KDNP), a Tolna megyei közgyűlés alelnöke és Eszes Béla (független), Jánoshida polgármestere lett.
A megújított elnökség tagjai: Ambrus Gyöngyi (független), Kistokaj, Babák Mihály (Fidesz-KDNP), Szarvas, Hatvani Miklós (ÁPRILIS 6. KÖR), Isaszeg és Olajos Mihály (független), Szentpéterszeg polgármestere. A felügyelő bizottság elnöke Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője, tagjai Tilhof István (független), Mátyásdomb és Halász Gábor (független), Kiskutas polgármestere lettek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


