Iszapömlés, NFM
Megtéríti az állam a vörösiszap-katasztrófa okozta nem vagyoni károkat
A jogosultaknak közigazgatási hatósági eljárás megindítását kell kérelmezniük a Veszprém Megyei Kormányhivatalnál.
2015.02.20 10:54MTI
A kormány döntése szerint az állam pénzbeli segítséget nyújt a vörösiszap-katasztrófa magánszemély károsultjainak, nem vagyoni káruk megtérülése érdekében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
A közlemény szerint a költségvetésben elkülönített 400 millió forinttal fedezett segítségnyújtás a bíróság által jogerősen megállapított nem vagyoni kár tőkeösszegére és a követelésnek a felszámolási eljárásban történő nyilvántartásba vételéért fizetett díjra terjed ki.
A döntés azon a 70-80 családon segít, akik többnyire a lakóhelyük elvesztésével járó lelki trauma vagy a lúg okozta maradandó égési sérülések miatt kérnek nem vagyoni kártérítést. A jogosultaknak közigazgatási hatósági eljárás megindítását kell kérelmezniük a Veszprém Megyei Kormányhivatalnál - közölte az NFM. A kérelemhez mellékelni kell a bíróság jogerős döntését, a nyilvántartásba-vételi díj megfizetését igazoló dokumentumot és egy nyilatkozatot, amelyben a magánszemély az állam javára engedményezi követelését.
A tárca közleménye emlékeztet: 2010 őszén Magyarország legnagyobb károkat okozó ipari-környezeti katasztrófája sújtotta Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely és térségük lakóit. A kormány azonnali és hathatós lépéseket tett az elszenvedett károk enyhítése érdekében, csak az első évben összesen több mint 35 milliárd forintot költött védekezésre, helyreállításra és újjáépítésre. A környezeti károkat szinte maradéktalanul sikerült elhárítani. A három településen összesen több mint 100 ház épült fel.
A kormány az elmúlt két évben több mint 2,1 milliárd forintot biztosított a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. számára előírt hatósági és egyéb kötelezések végrehajtásának finanszírozására, a kapcsolódó kormányhatározatok végrehajtása jelenleg is zajlik - olvasható a közleményben.
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben elkészült vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.
A Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint 9 millió forintos kártérítést kell megfizetnie a Mal Zrt.-nek egy kolontári házaspárnak, akik elvesztették otthonukat és egyikük édesanyja is meghalt a négy és fél évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06