Emberi jogok
Kormány kontra HRW: párbeszédet, ne vádaskodást!
Magyarország kormánya értetlenül áll a Human Rights Watch (HRW) 2015. február 18-án közzétett jelentésében megfogalmazott vádaskodások előtt.
2015.02.19 15:52MTIA jogvédő szervezet Magyarországról készített jelentésére csütörtökön reagált az Igazságügyi Minisztérium, hangsúlyozva: "hazánk kész bármely nemzetközi partnerrel az értelmes párbeszédre, de az alá nem támasztott megállapítások ítéletként történő beállítását határozottan visszautasítja".
A tárca közleményében felidézi, hogy az alaptörvény rögzíti: "Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége".
Az állam e kötelezettségének teljesítése érdekében nyitott a párbeszédre - írták, hozzátéve: ez így volt a korábbiakban is, a HRW által most megfogalmazott vélemény azonban már lezárt ügyeket kíván újranyitni.
"A jogállamiság követelményeinek megfelelően rendezett ügyekre a jogállami mechanizmust szorgalmazni önellentmondás, és az európai eszmének sem használ. Egy magára valamit is adó nemzetközi emberi jogi szervezet nemtelen vádaskodása és lejárató szándékú közleménye visszatetszést kelt, és csak a szélsőséges eszmék és szervezetek malmára hajtja a vizet" - olvasható a kommünikében.
Közölték: ha bárki vagy bármely szervezet őszintén aggódik az emberi jogok helyzetéért, azt olyan területen tegye, ahol valóban veszélyben vannak az emberi jogok.
Magyarország komoly aggodalommal tekint a közel-keleti keresztények romló helyzetére, és fontosnak tartja, hogy a civil szervezetek is határozottan lépjenek fel az üldöztetettek érdekében - zárul a kormányzati reagálás.
A Human Rights Watch szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét Magyarországon, egyben arra szólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


