Putyin Pesten
Szijjártó a beígért Magnit-beruházást sürgetné
Megállapodtak a kis-és középvállalkozások támogatásáról, kereskedőházakról.
2015.02.18 09:21MTI
Magyarország négy kereskedőházat hoz létre Oroszországban, Jekatyerinburgban, Kazanyban, Rosztovban és Szentpéterváron - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az M1 Ma reggel, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A képviseletek nyitása az orosz és a magyar kis-és középvállalkozások együttműködésének elősegítését szolgálja, ugyancsak ez a célja annak a 260 millió eurós keretnek, amelyet az Eximbank hoz létre a szektor fejlesztésére - közölte Szijjártó Péter.
A politikus elmondta: a gazdasági együttműködés fejlesztésének különös aktualitást ad, hogy tavaly az Oroszországgal szemben bevezetett európai szankciók, illetve az orosz válaszlépések miatt 14 százalékkal csökkent a magyar export, ami 400-450 millió dollárnyi kiesést jelent.
Ugyanakkor arra kérték az orosz felet, hogy a korábban már megállapodásban rögzített magyarországi Magnit-beruházást valósítsa meg. Bízva abban, hogy az Ukrajnában remélhetőleg megvalósuló béke rendezi az orosz-európai viszonyt - mondta a politikus.
Szijjártó Péter 2013 decemberében jelentette be, hogy Magyarországon hozza létre fuvarozási vállalatát a Magnit, Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, amely így egy 1000 kamionból álló járműflottát és az azt kiszolgáló infrastruktúrát hoz létre Kelet-Magyarországon, körülbelül 1500 új munkahelyet teremtve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


