Frakció
A Jobbik kívül-belül védekezne
Külső és belső kihívásokról tanácskozott a Jobbik parlamenti frakciója két napon át Tapolcán.
2015.02.13 15:39MTI
Facebook/Jobbik Magyarországért Mozgalom
Vona Gábor kiemelte: a nemzetközi helyzet változásából eredő "külső kihívások" mellett a "belső kihívásról" is beszéltek, vagyis arról, hogy miként juthat kormányra és kormányozhat sikeresen a Jobbik.
A pártelnök hangsúlyozta: a Jobbik célja, hogy egy új "kódrendszert adjon" az embereknek, hiszen az MSZP és a Fidesz közötti viták nem a választók valós problémáiról szólnak, és ez kiábrándultsághoz, frusztrációhoz vezet. Hozzátette: radikális megoldások kellenek, ugyanakkor higgadt, nyugodt politizálásra van szükség.
Folytatni kell a párt által megkezdett néppárti folyamatot - fogalmazott a pártelnök, hozzátéve, hogy céljuk minél több társadalmi réteg meggyőzése arról, hogy a Jobbik által kínált program számukra is jó.
Vona Gábor szólt a kormányzati előkészítő bizottság felállításáról is, amely a párt szakpolitikai kormányzati felkészülését célozza.
A pártelnök beszélt a 2015-re meghirdetett önkéntesség évéről is, amelynek lényege, hogy a Jobbik képviselői fizetésük 10 százalékát karitatív célokra ajánlják, illetve havonta egy napot önkéntes munkával töltenek.
Vona Gábor elmondta azt is, hogy a pártja által kezdeményezett aláírásgyűjtés négy területet érint: a bevándorlás szigorítását, az ingyenes internet használatot, a férfiak nyugdíjazását 40 év munkaviszonyt követően, illetve a "béke" kérdését.
Utóbbiról szólva kiemelte: a kormánytól elvárják, minden lehetséges eszközzel egyértelműsítse Ukrajna felé, hogy a kárpátaljai magyarokat ne sorozzák be.
Hozzátette: pártja azt képviseli, hogy Magyarország NATO-tagsága ellenére is maradjon semleges az ukrán konfliktus esetleges kiszélesedése ellenére is.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a Magyarországra irányuló bevándorlásról azt mondta: a valódi üldöztetést elszenvedők számára védelmet kell nyújtani, de ez a kör a bevándorlók 8-10 százalékát teszi ki csupán.
Szerinte a kormány csak a "kommunikációs térben" ismerte fel a problémát, de nem történt "mérhető cselekvés".
Míg 2012-ben 2157-en nyújtottak be menedékkérelmet, addig 2014-ben csupán egy hétvége alatt 3 ezren érkeztek a zöldhatáron keresztül - mondta az alelnök.
Hozzátette: fontos lenne a határőrség visszaállítása, illetve az, hogy a menekülttáborokat
tegyék zárttá, és azok lakott területeken kívül kapjanak helyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


