"Nyitottak vagyunk az ellenzék javaslataira"
Rogán már a kikötői boltok vasárnapi bezárását is támogatná
"A rendelettervezet, amely szerint a vasárnapi kötelező zárva tartás ellenére is nyitva lehetnek a kikötőben lévő boltok, Orbán Viktor vejére szabva született."
2015.02.13 07:20MTI
A Fidesz frakcióvezetője szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk". Rogán Antal ezt a jegybankban tartott sajtótájékoztatón mondta csütörtökön.
"Nyitottak vagyunk az ellenzék javaslataira" - mondta a politikus.
Hozzátette: eddig azt hitte, Gyurcsány Ferenc pártja és az MSZP azt szeretné, hogy minden bolt legyen nyitva vasárnap.
A Demokratikus Koalíció szóvivője a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: az egyes boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló rendelet azért születhetett meg, hogy az Orbán Viktornak kedves rokonok, vállalkozók, barátok gazdagodhassanak.
Az Együtt azt közölte: a rendelettervezet, amely szerint a vasárnapi kötelező zárva tartás ellenére is nyitva lehetnek a kikötőben lévő boltok, Orbán Viktor vejére szabva született.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


