Az EP jogi bizottságában
Állítólag államtitkokról nem faggatják majd Kovács Bélát
A jogi bizottság február 23-24-én ülésezik, de még nem tudni, hogy napirendjén szerepel-e majd a kémkedés gyanújába keveredett jobbikos mentelmi jogának felfüggesztése.
2015.02.03 09:29MTI
Az Európai Parlament jogi bizottságában a képviselők a Legfőbb Ügyészség legutóbbi levele alapján kérdezik majd meg Kovács Bélát mentelmi ügye tárgyalásakor, és e levél nem tartalmazott érzékeny információkat - mondta Nina Slaoranta, az EP kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek.
A lap keddi számában idézi a szóvivőt, aki elmondta: a jogi bizottság február 23-24-én ülésezik, de még nem tudni, hogy napirendjén szerepel-e majd a kémkedés gyanújába keveredett jobbikos Kovács Béla EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztése. A szóvivő hozzátette: az ülés zárt lesz, mint minden mentelmi jogot érintő esemény.
A lap írásában emlékeztet arra, hogy a jobbikos politikussal szemben a Alkotmányvédelmi Hivatal 2014. április elején tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal.
Az EP elnöke júliusban jelentette be, hogy a magyar hatóságok kérték Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését, majd az ügy az EP jogi ügyekkel foglalkozó bizottságához került. Január elején derült ki, hogy a testület a magyar ügyészség által benyújtott dokumentumok alapján elegendő okot lát arra, hogy tárgyaljon az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


