Nem kell matrica
Útdíj - Országos demonstrációt szervez az MSZP
Nem a megyei matricák bevezetése ellen tiltakoznak, hanem azt szeretnék elérni, hogy azok a városokat elkerülő útszakaszok, amelyek használatáért 2014. december 31-ig nem kellett fizetni, ezután is díjmentesek legyenek.
2015.01.29 15:20MTIAz ország több helyszínén útdíjellenes demonstrációt szervez pénteken az MSZP - közölte a párt elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Debrecenben.
Gőgös Zoltán elmondta: nem a megyei matricák bevezetése ellen tiltakoznak, hanem azt szeretnék elérni, hogy azok a városokat elkerülő útszakaszok, amelyek használatáért 2014. december 31-ig nem kellett fizetni, ezután is díjmentesek legyenek.
A politikus "türelmet, megértést és csatlakozást" kért a pénteki, "újabb sarc elleni" demonstráció kapcsán, amelyen elmondása szerint civil szervezetek is részt vesznek.
Beke Károly elnökségi tag közölte, Budapesten, illetve Pest megyében az M3-as és az M0-s találkozásánál, valamint Győr, Székesfehérvár, Tatabánya, Debrecen és Nyíregyháza térségében félpályás útlezárással, Kecskeméten figyelemfelkeltő akcióval tiltakoznak az útdíj ellen.
Budapesten autós felvonulással folytatódik a demonstráció: a tiltakozók az M3-as autópálya bevezető szakaszától rendőri biztosítással a Városliget - Hősök tere - Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky utca útvonalon érkeznek az Alkotmány utcába - ismertette Beke Károly.
Hozzátette: "mivel a kormány csak az erőből ért", mindaddig folytatják a tiltakozó akciókat, amíg meg nem szüntetik az elkerülő utakon az útdíjat.
Huszka Imre, az MSZP hajdú-bihari elnöke szerint Debrecent azért nem tudják ingyenesen elkerülni a járművek, mert egy 2,5 kilométeres szakaszt fizetőssé tettek.
Az intézkedés bevezetése óta 30 százalékkal nőtt meg a forgalom a debreceni Füredi úton, mert a Hajdúszoboszló felől Nyíregyháza felé, illetve vissza tartó járművek a városon át közlekednek - mondta.
Huszka Imre üdvözölte, hogy korábban Papp László, Debrecen fideszes polgármestere és Kósa Lajos, a Fidesz debreceni országgyűlési képviselője is tiltakozott az érintett 2,5 kilométeres elkerülő szakasz fizetőssé tétele ellen.
A pénteki, a 4-es főút és az M35-ös autópálya csomópontjánál megtartandó félpályás útlezáráson ezért két gépkocsi helyét kihagyják, és oda várják Papp Lászlót és Kósa Lajost, hogy együtt tiltakozzanak az útdíj ellen - jelezte Huszka Imre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


