Börtönbe megy
Több mint húszmilliót sikkasztott a közös képviselő
Jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nagykanizsai asszonyt, aki társasházi közös képviselőként mintegy 20 millió forintot sikkasztott.
2015.01.26 16:05MTIA vádlott 1990 óta lakott abban a nagykanizsai társasházban, amelynek ügyeit 2010 októberéig közös képviselőként intézte. Az asszony a maga által kialakított munkamódszereket alkalmazta, tevékenységét tulajdonképpen ellenőrzés nélkül folytatta, 2005. és 2009. között nem tett eleget a törvényben előírt beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sem.
A dokumentumokból csak részben lehetett nyomon követni, hogy a lakók befizetései hova kerültek, a házi pénztárba befizetett összegek ugyanakkor jelentősen meghaladták a számlákkal, nyugtákkal igazolt kiadásokat. A közös képviselő a gondatlanságával az évek alatt több mint 20 millió forintos kárt okozott a társasháznak.
Az eljárás során az asszony nem ismerte el a bűncselekményt, nem tartotta magát bűnösnek.
A Nagykanizsai Járásbíróság tavaly nyáron első fokon bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, s ezért két és fél év börtönbüntetésre ítélte, továbbá az ingatlankezelési tevékenységtől öt, a közügyek gyakorlásától pedig négy évre eltiltotta.
A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, de a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokon kiszabott ítéletet, így az jogerőssé vált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


