2015-ben
Három új légitársaság, kilenc új város Budapestről!
Ráadásul a már eddig is innen üzemelő légitársaságok szintén nagymértékben növelik a kapacitásukat a heti járatszám emelésével vagy nagyobb repülőgépek forgalomba állításával.
2015.01.23 10:42ma.hu
Már az első hetek eredménye alapján is világosan látszik, hogy továbbra is töretlenül folytatódik a Budapest Airport utasforgalmának bővülése. A magyar főváros légikikötője nem pihen a babérjain, a tavalyi 9,15 milliós rekord utasforgalmat szeretné az idén további négyszázezer fővel bővíteni.
Nagyon erős évre számít 2015-ben a Budapest Airport: a március végén induló nyári menetrendi időszakban nem kevesebb, mint kilenc új desztináció és három új légitársaság megjelenése várható a budapesti kínálatban, ráadásul a már eddig is innen üzemelő légitársaságok szintén nagymértékben növelik a kapacitásukat a heti járatszám emelésével vagy nagyobb repülőgépek forgalomba állításával. A Wizz Air a tervek szerint május 15-től állítja szolgálatba az újabb, sorrendben kilencedik Airbus A320-asát Budapesten, aminek köszönhetően 15 %-kal növelheti kapacitásait a magyar piacon.
Március végétől a spanyol Vueling légitársaság nemcsak felújítja barcelonai járatát, hanem Róma Fiumicino repülőteréről is közlekedik Budapestre, átlag heti négy alkalommal. A spanyol piacban rejlő lehetőségeket jelzi, hogy nyártól visszatér Budapestre a spanyol nemzeti légitársaság, az Iberia, illetve diszkont leányvállalata az Iberia Express is - a két cég együttesen heti hét járattal száll be az utasokért folytatott versenybe. Ugyancsak régi nagy visszatérő a magyar piacon a skandináv SAS légitársaság, amely március végétől rögtön heti négy járatot indít Stockholm Arlanda repülőteréről. Az év elején indítja el új athéni járatát a Ryanair szintén heti négy alkalommal.
A Wizz Air tavasszal négy új desztinációt is felvesz a kínálatába: március végén indul az új lisszaboni járat, utána a hollandiai Maastrichtba is elkezdenek repülni, majd következik az egyiptomi Hurghada üdülőhelye, végül pedig a szardíniai Alghero is bekerül a Wizz desztinációi közé. A magyar hátterű diszkont légitársaság csak Budapesten további 17 meglévő járaton jelentett be sűrítést.
A nyár egyik slágerének ígérkezik a kanadai Air Transat Airbus A330-assal tervezett heti egyszeri járata, ami Toronto és Montreal érintésével érkezik Budapestre. Az új járat június 18-án indul és a nyári szezonban közlekedik Kanadába. Ezzel ismét lesz közvetlen légi kapcsolat Észak-Amerika és Magyarország között, bár az első felmérések szerint ennél jóval nagyobb lenne a piaci igény. "Kanadai partnereinkkel karöltve évek óta dolgoztunk az új járat elindításán." - idézi fel Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: "Minden előzetes piacfelmérés azt mutatja, hogy az észak-amerikai piacon hatalmas az igény erre a járatra, mind a turisták, mind pedig az üzleti utazók körében, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy rövidesen sűríteni kell majd a járatokat."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06