Teljes egység
Bagdy Gábor a fővárosi KDNP új elnöke
A fővárosi választmány teljes egységben hozta meg döntését, "ezzel megnyugtatóan rendeződött a korábbi vezetés - Szalma Botond - körül kialakult helyzet".
2015.01.16 15:28MTI
Facebook/KDNP
Bagdy Gábort választották a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi elnökének - közölte a kisebbik kormánypárt pénteken.
A tájékoztatás szerint a fővárosi választmány teljes egységben hozta meg döntését, "ezzel megnyugtatóan rendeződött a korábbi vezetés - Szalma Botond - körül kialakult helyzet".
Az új budapesti KDNP-elnök korábban a párt országgyűlési képviselője volt, a főpolgármester helyetteseként pedig folytatja az előző önkormányzati ciklusban megkezdett munkáját Budapest vezetésében - írták, a fővárosi választmány döntését a KDNP helyi szervezeteiben zajló tisztújítási folyamat fontos állomásának értékelve.
Szalma Botond korábbi fővárosi elnököt november 12-én azonnali hatállyal zárta ki a KDNP soraiból a párt országos fegyelmi és etikai bizottsága. Rubovszky György pártügyész arra hivatkozva kezdeményezte a kizárást, hogy Szalma Botond a párt belső rendjét folyamatosan, súlyosan megzavaró magatartást tanúsított, és a hivatalos Fidesz-KDNP polgármesterjelölt ellen Budapest IV. kerületében függetlenként indult az önkormányzati választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


