Szegedi Ítélőtábla
Több ponton is tisztességtelenek a Lombard szerződési feltételei
A tisztességtelennek minősített pontok valamennyi, a pénzintézettel szerződéses kapcsolatban álló fogyasztóra nézve érvénytelenek.
2015.01.13 15:02MTITöbb ponton is tisztességtelennek nyilvánította jogerősen a Lombard Zrt. általános szerződési feltételeit (ászf) a Szegedi Ítélőtábla kedden a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület közérdekű keresete alapján.
Szeghő Katalin tanácsvezető bíró hangsúlyozta, a tisztességtelennek minősített pontok valamennyi, a pénzintézettel szerződéses kapcsolatban álló fogyasztóra nézve érvénytelenek.
A táblabíróság ugyanakkor a civil szervezet által kifogásolt szerződési pontok csaknem feléről úgy döntött, azok megfelelnek a jogszabályoknak.
A bíró indoklása során hangsúlyozta, a pénzintézet szerződési feltételei bonyolultak, nehezen értelmezhetőek, erre azonban részben magyarázatot ad, hogy a hosszú futamidő alatt sok körülmény megváltozhat. A szerződéseket meg lehetett volna fogalmazni rövidebben és közérthetően - mondta.
Hozzátette: a fogyasztótól ugyanakkor elvárható, hogy kérjen magyarázatot, szükség esetén forduljon szakértőhöz.
A táblabíróság döntése alapján tisztességtelen az a pont, amely a pénzintézet számára a szerződés azonnali felmondását tette lehetővé, amennyiben a fizetési késedelembe esett ügyfél a póthatáridőre sem teljesít. A póthatáridővel kapcsolatos részleteket azonban nem rögzítették az ászf-ben.
Az ítélőtábla szerint szintén tisztességtelen az a kikötés, amely az ügyfél bármely biztosítással kapcsolatos kötelezettségszegésére hivatkozva lehetővé tette az azonnali felmondást. A bíróság álláspontja szerint erre akkor lenne lehetőség, ha az ügyfél mulasztása a biztosítás vagy a biztosító helytállási kötelezettségének megszűnésével jár.
A pénzintézet számára - a törvényi feltételek megléte nélkül - a szerződések egyoldalú módosítására adott lehetőséget, hogy az aktuális hirdetmények alapján állapíthatta meg például a késedelemmel vagy az előtörlesztéssel kapcsolatos költségeket. Ezért a táblabíróság ezeket a pontokat is tisztességtelenek minősítette.
Az ítélőtábla érvénytelenítette azt a kikötést is, amely a szerződés megszűnése esetén lehetővé tette a pénzintézet számára, hogy önhatalmúlag birtokba vegye a gépjárművet.
A bíróság tisztességtelennek minősítette azokat a szerződési pontokat is, amelyek alapján a pénzintézet a jogszabályok által előírtaknál szélesebb körben adhatta át az ügyfél adatait az érdekeltségi körébe tartozó társaságnak, illetve hívhatott le információkat a fogyasztóról különböző nyilvántartásokból.
Az ítélőtábla ugyanakkor kimondta, szabályos, hogy a pénzintézet az ügyfél által fizetendő kamatot referenciakamathoz kötötte, a Kúria jogegységi határozata alapján az árfolyamváltozásból fakadó kockázatokat pedig a fogyasztónak kell viselnie.
A döntés értelmében nem tisztességtelen "a havi fix" konstrukció sem, amely alapján az árfolyamváltozásból eredő kötelezettségét az ügyfélnek az eredeti futamidő után kell teljesítenie. A pénzintézet azonban ettől eltérhet, ha az árfolyamváltozás mértéke meghaladja a 25 százalékot.
A pénzintézet szabályosan mondhatta föl azonnali hatállyal a szerződést, ha az ügyféllel szemben végelszámolás, csődeljárás vagy felszámolás indult.
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületet képviselő ügyvéd, Bihari Krisztina a tárgyalást követően újságíróknak elmondta, azokban a pontokban, amelyekben a táblabíróság elutasította a civil szervezet keresetét, felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


