Erőszak ellen
Együtt: mit tesz a kormány a fogva tartott fiatalok védelmében?
Az Együtt, A Korszakváltók Pártja azt kérdezi a belügyminisztertől, hogy a kormány miként kívánja csökkenteni a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalható erőszakot, különös tekintettel az ott raboskodó fiatalok védelmére.
2015.01.11 13:27MTI
Fotó: archív
Erről Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt újságíróknak vasárnap, Budapesten. Hangsúlyozta, mivel az Orbán-kormány korábban leszállította a büntethetőség korhatárát, ezért most a fogva tartott fiatalok 40 százaléka felnőtt börtönökben raboskodik, ahol nincs biztosítva, hogy életkori sajátosságaiknak megfelelően gondozzák őket.
Egy pár évvel ezelőtti ombudsmani jelentés, valamint a Helsinki Bizottság beszámolója is azt mutatja, hogy Magyarországon az európai átlagnál nagyobb az erőszak a börtönökben, különösen a fiatalok között, akiknél a szexuális erőszak "teljesen rendszerszerű" - fejtette ki a politikus, aki kiemelte, a börtönökben tapasztalható erőszak azért jelent problémát, mert az újabb traumákat és erőszakot szül, akár a fogva tartást követően is.
Szelényi Zsuzsanna szerint a kormánynak ezért sokkal jobban oda kellene figyelnie, a raboskodó fiatalokat pedig börtönök helyett javító intézetekben kellene elhelyeznie, ahol felkészült személyzet foglalkozhat velük a normális életbe történő visszatérés érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


