A változékony időjárás nem árt a vetéseknek
Remélik, hogy kifagynak a tetvek
Az enyhén fagyos időjárásra most szüksége lenne a gazdálkodóknak, ugyanis a kártevőket jelentősen gyérítené a hideg idő.
2015.01.09 16:16MTIA változékony időjárás nem árt a vetéseknek, mivel a növények nyugalmi állapotban vannak - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke pénteken.
Vancsura József ugyanakkor emlékeztetett: az enyhén fagyos időjárásra most szüksége lenne a gazdálkodóknak, ugyanis a kártevőket jelentősen gyérítené a hideg idő.
Emellett még a földeken lévő kukorica betakarítását is segítené a tartósabb fagy, a gépekkel ugyanis rá lehetne menni a földekre ott is, ahol ez most még nem lehetséges.
Mintegy 60 ezer hektár kukorica betakarítását végzik folyamatosan a gazdák, ahol ez lehetséges.
December közepén Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára már jelezte: a kukorica betakarításának befejezése várhatóan januárra húzódik, mivel a felázott talajra, illetve a belvizes területekre gépekkel nem lehet rámenni. A becslések szerint mintegy 60 ezer hektáron rosszak a talajviszonyok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


