Érdeksérelem
A KEHI rágalmazás miatt feljelentette az LMP-s szakszóvivőt
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentést tett Hadházy Ákos LMP-s szakszóvivő ellen.
2015.01.08 17:59MTIA KEHI csütörtöki közleménye szerint felmerül a gyanúja annak, hogy Hadházy Ákos szándékosan, a KEHI lejáratása céljából állított valótlanságokat csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus egyebek mellett azt mondta, a közpénzek elköltésének ellenőrzésére hivatott intézmény is „sikeresen tünteti el” az uniós pénzeket. Hadházy Ákos egy olyan beszerzés részleteit ismertette, amelyben 17 millió forintot költött el a Kehi szervezetfejlesztési tanulmányok készíttetésére, és amelyre mindössze két, a témában referenciával nem rendelkező céget hívott meg.
A KEHI szerint az Államreform Operatív Programban 27 millió forint uniós támogatást nyertek el szervezetfejlesztésre, amellyel a jogszabálynak megfelelően elszámoltak. Közölték: nem igaz, hogy 17 millió forintot költöttek tanulmányokra, nem két céget hívtak meg, hanem hármat, ezek rendelkeztek referenciával, és az sem igaz, hogy a projekt egyetlen eredménye egy háromoldalas elnöki utasítás, mivel csak a projekt eredményeiről szóló összefoglaló 28 oldal terjedelmű.
Jelezték, hogy a megkötött valamennyi szerződés nyilvános: teljes terjedelmében megtalálható a KEHI honlapján, ezért merül fel a gyanú, hogy Hadházy Ákos szándékosan, a KEHI lejáratása miatt állított valótlanságokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


