Útdíj
Jobbik népszavazást kezdeményezne az útdíj miatt
A Jobbik vizsgálja, kezdeményezhető-e népszavazás "a budapesti agglomerációban káoszt okozó" útdíjrendelettel kapcsolatban, de a reptérre vezető út forgalmának megbénításától sem riad vissza annak eléréséért, hogy a kormány vonja vissza a szabályozást.
2015.01.06 11:57MTIErről Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő és Szabó Attila, a Jobbik vecsési elnöke számolt be keddi, budapesti sajtótájékoztatójukon.
Hegedűs Lorántné kifogásait sorolva azt mondta: egyes útszakaszokon nem jelölték, hogy azok fizetőssé váltak, számos benzinkúton nem árulják a megyei matricákat, és az azok elektronikus megvételét szolgáló rendszer is csődöt mondott.
Sérelmezte azt is, hogy míg csökkent a Budapestre bevezető autópályaszakaszok forgalma, addig növekedett az agglomeráció útjaié, ez pedig veszélyezteti az ott élők egészségét, "a költségvetés 1-2 milliárd forintos bevételéért". Szerinte a BKV is az utasokra fogja hárítani azt a járatonkénti 20 ezer forintos pluszköltségét, amelyet a társaság számára okoz a rendelet.
Szabó Attila arról számolt be, hogy a Budapestre bejáró vecsésieknek mindössze egy felüljáró használatáért kell megvenniük a megyei matricát. Kijelentette: minden törvény adta lehetőséget kihasználnak tiltakozásuk kifejezésére, akár a reptérre vezető út forgalmát is megbénítják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


