Tisztességtelen pályáztatás
Beperli Frölich Róbert a neki felmondó Schwezoff Dávidot
Beperli a neki felmondó Schwezoff Dávidot, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatóját Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.
2015.01.06 07:18MTIA főrabbi és felesége, Frölich Katalin közös nyilatkozata szerint Schwezoff Dávid, mint a BZSH adminisztrációjáért felelős világi vezetője jogtalanul szüntette meg jogviszonyukat. Hozzátették: a döntéssel "szemben is keresettel fognak élni az illetékes bíróságon".
A felmondás hátterében szerintük az a visszahívási kezdeményezés áll, amelyet a BZSH ügyvezető igazgatójával szemben nyújtottak be a BZSH közgyűlésének küldöttei tavaly év végén, és amelyet Frölich Róbert is aláírt. A Mazsihisz honlapján olvasható, 25 képviselő által aláírt, 2014. december 16-án benyújtott indítvány, amelyben a BZSH képviselői rendkívüli közgyűlés tizenöt napon belüli összehívását és Schwezoff Dávid azonnali visszahívását kezdeményezik.
Frölich Róbert és felesége közleménye szerint a Dohány utcai zsinagóga "templomjáró közössége" hétfőn 63 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett Frölich Róbertet megerősítette a Dohány utcai zsinagóga élén.
Schwezoff Dávid hétfő délután tájékoztatta az MTI-t arról, hogy felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak. A közleményben olvasható indoklás szerint a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos tisztességtelen pályáztatásban többen is érintettek lehetnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


