Gyász
Elhunyt Bán János televíziós újságíró
Évekig tudósított a parlamentből, de A hét című műsorban is ott volt.
2014.12.30 16:21MTINyolcvanegy éves korában vasárnap elhunyt Bán János televíziós újságíró, médiaszakértő - közölte Bán Tamás, az újságíró fia az MTI-vel.
Bán János 1956-ban az újságíró szak elvégzése után a Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízióban dolgozott, később gazdasági műsorokra specializálódott, 1969-ben moszkvai tudósító lett.
Amikor Polgár Dénes elindította A hét című műsorát, meghívta a műsorvezető kommentátornak. Bán János évekig parlamenti tudósító is volt. A nyolcvanas években Hatvanhat című műsorában a meghívott 66 vendég nyíltan vitatkozhatott közérdekű témákról miniszterekkel, felelős vezetőkkel.
A sorozat megszűntével 1988-ban kinevezték a szegedi stúdió vezetőjévé, 1997-ben Életmű Nívódjíat kapott, majd Peták István elnök felkérte elnöki tanácsadónak. Televíziós munkásságáért 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti fokozata kitüntetésben részesült. Televíziós-újságírói tevékenységéért 2003-ban Aranytollas Újságíróvá választotta a Magyar Újságíró Szövetség.
Egy évtizede tömegkommunikációt és közéleti kommunikációt tanított a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti karán Jászberényben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


