Megbénították az érdemi munkavégzésben?
Közös megegyezéssel távozik a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója
Közös megegyezéssel távozik a Fővárosi Vízművek Zrt. éléről Haranghy Csaba vezérigazgató a Népszabadság értesülése szerint. A cég kommunikációs osztályvezetője hétfőn az MTI-nek sem cáfolni sem megerősíteni nem tudta az információt.
2008.09.15 11:43MTILévai Zsuzsa mindössze annyit közölt, hogy kedden igazgatósági ülést tartanak. A Népszabadság úgy tudja, a vezérigazgató távozása mögött az állhat, hogy korábban városházi politikusok megvonták nyilatkozati jogát, és "megbénították az érdemi munkavégzésben" is. Haranghy Csaba távozásáról a végső szót a társaság szeptember 26-i közgyűlésén mondhatják ki, de várhatóan a keddi igazgatósági ülés után jelentik be hivatalosan.
A napilap szerint a vezérigazgató lehetséges utódjai között szóba került Dancs Gábor, a főváros volt közlekedési tanácsnoka, a vízművek felügyelőbizottságának elnöke és Bella Balázs, az igazgatóság egyik tagja, korábbi elnöke. Haranghy Csaba hat éve vezeti a 75 százalékban a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló céget.
Nevéhez fűződik a vízvezetékrendszer rekonstrukciós programjának meghirdetése, amelynek eredményeként jelentősen csökkent a csőtörések száma. Több milliárd forintból új diszpécserközpontot alakítottak ki a cégnél, csökkent a hibaelhárítási idő és a távvezérlésnek köszönhetően biztonságosabbá vált a vízellátás - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


