Évértékelő
Pálffy Ilona: a választási eljárási törvény jól vizsgázott
A 2013-ban elfogadott új választási eljárási törvény összességében jól vizsgázott az idei országos választásokon (országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati, nemzetiségi), ugyanakkor néhány ponton indokolt lenne a jogszabály módosítása.
2014.12.27 14:48MTIPálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke interjújában emlékeztetett rá: az új választási eljárási törvény megalkotásakor a jogalkotó a korábbi szabályozás több kritikáját is figyelembe vette és beépítette azokat a jogszabályba.
Ilyennek nevezte az NVI elnöke például a kampánycsend megszüntetését, mint mondta, korábban a választásnapi jogorvoslatok 80 százalékát emiatt nyújtották be, a kampánycsend eltörlésével ezek a jogorvoslatok idén elmaradtak. De ilyen új jogintézmény volt az átjelentkezés is, amely lehetővé tette, hogy a választópolgár a lakóhelye szerinti országgyűlési egyéni választókerület jelöltjére szavazhasson akkor is, ha a szavazás napján nem tartózkodott a lakóhelyén.
Pálffy Ilona megjegyezte: a jogszabály összességében nagyon jól vizsgázott, ugyanakkor az alkalmazása során fény derült néhány problémára is, például az eljárási határidőknél lenne szükség a változtatásokra.
Megjegyezte: nagyon kevés az ajánlások ellenőrzésére rendelkezésre álló három nap, ezt szeretnék legalább négy napra növelni. Továbbá a regisztrációra rendelkezésre álló határidőt is szeretnék megváltoztatni, azt biztosítva, hogy az a határon túli választópolgár, aki az utolsó pillanatban regisztrál, az is biztonságosan hozzájuthasson a szavazási levélcsomaghoz és időben vissza is tudja juttatni azt az NVI-hez.
Pálffy Ilona utalt rá: több jogvédő szervezet is kifogásolta, hogy az online átjelentkezés benyújtási határideje túl közel van a választás napjához, ezért nem lehet hatékonyan fellépni az esetleges visszaélésekkel szemben. Ezért az NVI elnöke szeretné, ha csak a szavazás előtti kilencedik napig lehetne online átjelentkezni, így lenne ideje a választási irodáknak kiértesíteni az átjelentkezőket.
Az NVI elnöke megjegyezte, szükséges lenne a Nemzeti Választási Bizottság iránymutatásainak a "beledolgozása" a választási eljárási törvénybe, ezek kiadására ugyanis azért volt szükség, mert a törvény alkalmazása során nyilvánvalóvá vált, hogy "lyukak vannak" a törvényben.
"Jelenleg az önkormányzati választás tapasztalatait összegezzük, ezek - és a korábbi választások tapasztalatai alapján - megfogalmazzuk javaslatainkat a jogalkotónak" - mondta, hozzátéve, szükségesnek tartja a pártokkal való konzultációt is a változtatásokkal kapcsolatban.
Pálffy Ilona a szervezet jövő évi feladatairól szólva elmondta: az NVI-nek biztosítania kell az időközi országgyűlési és önkormányzati választásokhoz a technikai és szakmai feltételeket, és az NVI-nek már most meg kell kezdenie a felkészülést a 2018-ban esedékes parlamenti és 2019-es európai parlamenti és önkormányzati választásra, el kell indítani a szükséges közbeszerzéseket.
Fotó: archív
"A célom az, hogy legkésőbb 2017 végére készen legyen az országgyűlési választás lebonyolításához szükséges informatikai háttér" - mondta.
Hozzátette: természetesen, amennyiben egy országos népszavazást is kiírnak 2018-ig, akkor annak a megszervezése és lebonyolítása is az NVI feladata lesz.
Emellett folyamatosan vezetnie kell az NVI-nek a központi névjegyzéket a választókról, és a határon túliak regisztrációs kérelmeit is fel kell dolgoznunk - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


