Siker
50 ezer cipősdoboznyi ajándékot osztott szét a Baptista Szeretetszolgálat
Az ajándékok összértéke mintegy 150 millió forint, ezt egyebek mellett iskolások, munkahelyi közösségek, bankok, minisztériumok, önkormányzatok, a rendőrség és politikusok adták össze.
2014.12.24 10:56MTIÖsszesen 51 ezer 300 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött, majd osztott szét a rászoruló gyerekek között a Baptista Szeretetszolgálat az advent ideje alatt - tudatta a szervezet szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az ajándékok összértéke mintegy 150 millió forint, ezt egyebek mellett iskolások, munkahelyi közösségek, bankok, minisztériumok, önkormányzatok, a rendőrség és politikusok adták össze.
Az egyéni adományozók mellett számos vállalat és ismert emberek is bekapcsolódtak a gyűjtésbe; a Deák téri "Cipősdoboz Várnál" pedig több mint tízezren adták át ajándékukat a Doboztündérnek.
A Baptista Szeretetszolgálat azt is jelezte: a 1355-ös Cipősdoboz Adományvonal hívásával december végéig hívásonként 300 forinttal támogatható ajándékgyűjtő akciójuk.
A szervezet december 1. és 19. között országszerte mintegy kétszáz gyűjtőponton várta a cipősdoboz ajándékokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


