Hatáskör hiányában
A rendőrség továbbította Árok Kornélnak a miniszterelnököt érintő feljelentését
A kaposvári rendőrség hatáskör hiányában továbbította Árok Kornélnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja kommunikációs igazgatójának feljelentését, aki azt kezdeményezte, indítsanak eljárást Orbán Viktor miniszterelnök ellen kényszerítés és hivatali visszaélés gyanúja miatt.
2014.12.17 19:38MTIAz MTI úgy tudja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbították a feljelentést.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Méhes Dóra az MTI megkeresésére annyit közölt szerdán, hogy kedden megérkezett a kaposvári kapitányságra Árok Kornél feljelentése, amelyet szerdán a hatáskörileg illetékes hatósághoz továbbítottak.
Azt mondta, sem a feljelentés tartalmáról, sem arról nem adhat további tájékoztatást, hogy milyen hivatalhoz továbbították az iratot.
Az MTI információi szerint a Központi Nyomozó Főügyészség fog foglalkozni a továbbiakban az üggyel. Árok Kornél feljelentése hétfőn került fel az internetre, de a rendőrséghez akkor még nem érkezett meg.
A feljelentésben azt kezdeményezte, hogy indítsanak eljárást Orbán Viktor ellen. Szerinte ugyanis felmerül a kényszerítés bűntettének, valamint a hivatali visszaélésnek a gyanúja amiatt, mert a miniszterelnök arra utasította Vida Ildikót, a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal elnökét, jelentse fel André Goodfriend budapesti ideiglenes amerikai ügyvivőt rágalmazásért, ellenkező esetben eltávolítja posztjáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


