A törvények túl megengedőek?
Századvég: a lakosság döntő része egyetért a drogtesztekkel
A felnőttkorú magyar lakosság körében ezer véletlenszerűen kiválasztott ember telefonos kérdőíves kutatás eredménye szerint a megkérdezettek közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi törvények túl megengedőek.
2014.12.17 16:36MTIA Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a lakosság döntő része egyetért az önkéntes iskolai kábítószertesztek ötletével.
A cég szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felnőttkorú magyar lakosság körében ezer véletlenszerűen kiválasztott ember telefonos kérdőíves kutatás eredménye szerint a megkérdezettek közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi törvények túl megengedőek.
Minden negyedik lakos érzi éppen megfelelőnek az aktuális szabályozást, és mindössze 5 százalék szerint túl szigorúak a törvények. A felmérés során kiderült az is, hogy a magyar társadalom jelentős többsége (86 százaléka) továbbra is a könnyű drogok legalizálása ellen van.
A kutatás a Századvég szerint arra is rávilágított, hogy a lakosok többsége támogatja a kormány drogtesztekkel kapcsolatos elképzelését. A válaszadók 57 százaléka egyetértene azzal, ha önkéntesen, szülői kérés alapján, a fiatalkorúak esetében lehetővé tennék az iskolákban a drogtesztek végrehajtását.
A mintába kerültek 40 százaléka ellenzi az ötletet. Még több támogatóra talált az a kormányzati javaslat, mely alapján bizonyos szakmák esetében kötelezővé tennék a drogteszteket. A lakosok 61 százaléka támogatja ezt az elképzelést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06