Női kézilabda Eb
Nem történt incidens a magyar-dán mérkőzés után
A dán sajtóban, majd a magyar médiumokban is megjelentek olyan információk, melyek szerint a debreceni találkozó után Sandra Toftot, a dánok kapusát, miközben a kispadon ült, a szurkolók leköpdösték. Az Eb szervezőbizottsága az MKSZ megbízásából megvizsgálta az esetet, és kiderült, hogy semmiféle incidens nem történt a kispadoknál.
2014.12.17 15:49MTIA női kézilabda Európa-bajnokság szervezőbizottságának vizsgálata szerint semmiféle incidens nem történt a hétfői magyar-dán mérkőzést követően a kispadoknál.
A hazai szövetség (MKSZ) közleményben emlékeztetett arra, hogy a dán sajtóban, majd a magyar médiumokban is megjelentek olyan információk, melyek szerint a debreceni találkozó után Sandra Toftot, a dánok kapusát, miközben a kispadon ült, a szurkolók leköpdösték.
Az Eb szervezőbizottsága az MKSZ megbízásából megvizsgálta az esetet, és kiderült, hogy semmiféle incidens nem történt a kispadoknál - olvasható a tájékoztatásban.
Az MKSZ és a szervezőbizottság jelzi, hogy a kispadok mögötti szurkolói zóna a cserejátékosoktól túl messze, mintegy nyolc méterre kezdődik, ráadásul a kispad nagy része mögött a statisztikai asztal található.
A közleményből az is kiderül, hogy a dánok semmiféle panaszt nem jeleztek sem a zsűrinek, sem az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF), sem a szervezőknek, sem csapatkísérőjüknek. Az MKSZ szerint a norvég csapat sem tud semmi olyantól, amitől tartana. A magyarok ma este 20.30-kor mérkőznek a norvégokkal.
A középdöntő I. csoportjának állása:
1. (és már elődöntős) Norvégia 8 pont,
2. Dánia 5,
3. Spanyolország 4 (102-99),
4. Magyarország 4 (95-92),
5. Románia 3, 6. Lengyelország 0
A mai utolsó forduló programja:
Lengyelország-Románia 16.00
Spanyolország-Dánia 18.15
Magyarország-Norvégia 20.30
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


