Közigazgatás
Lázár: 2016 nyarától 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére
2016 júliusban bevezetik a közszolgálati életpályamodellt, és 30-40 százalékkal emelkedik a járási hivatalokban dolgozók bére.
2014.12.16 08:54MTILázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: jelenleg 925 ezer közszolgálatban dolgozó embernek utalnak fizetést. Hárommillió adófizető eltart 925 ezer közalkalmazottat, ez az arány körülbelül 20-22 százalék - mondta Lázár János, megjegyezve: Magyarországnál versenyképesebb nyugat-európai országokban is jelentősen kisebb ez a szám.
A miniszter szerint a minisztériumokban, állami főhatóságoknál vannak sokan. Helyi szinten, például a járási hivatalokban, illetve olyan más állami szerveknél, ahol találkoznak az ügyfelekkel, semmiképpen nem lehet a létszámot csökkenteni - emelte ki Lázár János.
Arról, hogy a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet szerint a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal december 31-ével megszűnik, azt mondta: a kabinet jól teszi, ha a kormányzati szektorban folyamatosan racionalizál.
Lázár János kitért arra is: az Államreform Bizottság minden területen megvizsgálja, hogy a magyar adófizetők a befizetett adókért cserébe milyen szolgáltatásokat kapnak. A miniszter példaként említette az adóeljárási törvény, az építési szabályok, valamint az illetékek és bírságok felülvizsgálatát. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: véleménye szerint a magyar állam túl sok illetéket és bírságot szed be.
Felidézte, hogy január elsejétől a jelenleg 21 napos átlagos ügyintézési időt 15 napra csökkentik.
Az a cél, hogy az állami szolgáltatások ne nehezítsék, hanem könnyítsék az emberek életét - emelte ki Lázár János a Kossuth Rádióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06