Törvényi előírások
Mától szigorodnak az élelmiszerjelölés szabályai
Az átmeneti időszakot követően hatályba lép a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet.
2014.12.13 08:40MTI
A rendelet még 2011. december 12-én lépett hatályba, az élelmiszergyártók 3 év átmeneti időszakot kaptak az új szabályokra való átállásra.
A rendelet szerint a kötelezően előírt információkat - mint a megnevezés, összetevők, nettó mennyiség, szavatossági idő - jól látható helyen, egyértelműen, az előrecsomagolt élelmiszerek esetén közvetlenül a csomagoláson vagy az arra rögzített címkén kell feltüntetni, a betűméret magassága pedig nem lehet kisebb 1,2 milliméternél.
A nem előrecsomagolt élelmiszerek esetében nagyobb hangsúlyt kap az élelmiszer allergéntartalmára vonatkozó információ kötelező megadása, mint korábban. A rendelet az allergén információk tájékoztatási módjára vonatkozó szabályt nem határoz meg a nem előrecsomagolt élelmiszerek esetében, a tagállamok saját nemzeti rendelkezésben írhatják elő, hogy milyen eszközök segítségével és milyen formában kell közölni azokat.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) közölte: várhatóan a jövő héten jelenik meg az a miniszteri rendelet, amely lehetőséget ad arra, hogy ezt a tájékoztatást szóban is meg lehessen adni a fogyasztó számára. A tájékoztatási kötelezettség a kereskedelmi egységek csemegepultjára, a vendéglátóipari egységekre, valamint a közétkeztetésre is vonatkozik - írták.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei szakigazgatási szervek a mindenkori jelölési előírások teljesülését az éves monitoring vizsgálati terv alapján folyamatosan ellenőrzik az előállítóknál, a kereskedelemben, az üzletek polcain, vendéglátó helyeken egyaránt. Az ellenőrzés során figyelembe veszik, hogy a rendelet átmeneti időszakot határozott meg, így például a tápértékjelölést majd 2016. december 13-tól kell feltüntetni.
A rendelet értelmében a 2014. december 12-ig jogszerűen forgalomba hozott termékek - így a raktárban készen tartás céljából tárolt, becsomagolt termékek - a minőség-megőrzési idejük lejártáig forgalomban lehetnek. Ez azt jelenti, hogy 2014. december 13. után mind az új jelölési szabályoknak megfelelő, mind a régi jelölési szabályoknak megfelelő termékek megtalálhatóak lesznek az üzletek polcain - közölte a Nébih.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06