Hogy állnak ügyeink?
Elektronikusan is lehet majd tájékozódni a bíróságon
Az ügyfeleket kiszolgáló elektronikus rendszert működtetnek a bíróságok januártól, amelyen keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása.
2014.12.11 12:30MTIEgyebek mellett ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet, amely a kormány honlapján olvasható.
A Bírósági Elektronikus Tájékoztatási és Figyelmeztetési Rendszerbe (BETFR) az ügyfélkapun keresztül lehet regisztrálni. Ehhez meg kell adni az ügyfélnek a neve mellett a születési helyét és idejét, továbbá az édesanyja nevét is. Ezeket az adatokat papíron is be kell nyújtani a bírósághoz.
Egy regisztráció egy ügy nyomon követésére szolgál. Az ügyfél az iratokba történő betekintés mellett figyelmeztetést is kérhet arról, hogy valamely eljárási cselekmény határideje lejár. A bíróság - az ügyfél választása szerint - e-mailben vagy SMS-ben küldi a figyelmeztetést. A tervezet a csődtörvény végrehajtási rendeletét is módosítaná.
A csődeljárás jogerős megszüntetését vagy pedig befejezését a bíró azért nem tudja pontosan megadni, mivel nem tudhatja előre, hogy az megjelenik-e a Cégközlönyben az általa megjelölt napon.
Ezért a módosítás úgy szól, hogy a felszámolás megszüntetésének vagy befejezésének napja, a jogerős bírósági végzésnek a cégközlönyben való megjelenésének a napja. Ez szerepel majd a cégbírósági közleményben. Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) lehetővé teszi azt, hogy a zálogjogosultak - valamennyiük hozzájárulásával - módosíthassák a zálogjogok rangsorát.
A tervezet előírná, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy abban is rögzíthető legyen a rangsor megváltozása. A közjegyzők által vezetett hitelbiztosítéki rendszerre vonatkozó másik új előírás, hogy abban a gépjárművet az alvázszámával kell megjelölni.
Más vagyontárgynál az azonosításra megadott adatok a következők: gyártási év, gyártó neve, gyártási szám, egyedi azonosító és a gyártó által megadott elnevezés. Amennyiben lekérdezéskor az előbbi adatok közül három egyezik, akkor az adott vagyontárgyat a rendszernek meg kell jelenítenie. Amennyiben a vagyontárgyat csak körülírással lehet megjelölni, úgy erre 10 ezer karakter áll rendelkezésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06