Munkabizottság alakult
Az új ellenőrzési rendszer kiszűri az áruk fiktív szállítását
A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint megalakult az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer munkabizottsága.
2014.12.05 16:00MTIVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére megalakult az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) munkabizottság, hogy az Európában is példaértékű és egyedülálló rendszer januári bevezetése zökkenőmentes legyen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel pénteken.
Az elektronikus fuvarlevél részletszabályait meghatározó végrehajtási rendelet tervezetét a NAV honlapján véleményezhetik az érintettek jövő héttől.
A közlemény idézi Varga Mihályt, aki az alakuló ülésen elmondta: a feketegazdaság elleni küzdelemben közmegegyezés van, a csalások felszámolását pedig közös ügynek nevezte.
Az új ellenőrzési rendszer kiszűri az áruk fiktív szállítmányozásával összefüggő visszaéléseket, amelyek milliárdos károkat okoznak az államnak és a tisztességesen adózó vállalkozásoknak - írták.
A munkabizottságban az NGM, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete képviselteti magát.
A közlemény kiemeli: az áruk mozgásának nyomon követését lehetővé tevő "elektronikus fuvarlevél" bevezetésére azért van szükség, hogy az adóhatóság megakadályozza a szállítmányok fiktív utaztatását, az új rendszer minden eddiginél hatékonyabb ellenőrzést tesz lehetővé a hatóságok részére.
A tisztességes kereskedők, fuvarozók elemi érdeke az illegális piaci szereplők kizárása a piacról, ezért jövőre minden vállalkozásnak a szállításhoz kapcsolódó adatokat - áru megnevezése, mennyisége, feladó/átvevő, szállító jármű rendszáma - egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt rögzítenie kell. Az új rendszerrel jelentősen csökkenhetnek a visszaélések, és tovább fehéredik a gazdaság - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


