ELTE
Rendezvények a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján
A csatlakozók egy türkiz színű szalag viselésével fejezhetik ki egyetértésüket, a kezdeményezéshez már csaknem háromezren csatlakoztak.
2014.11.24 05:30MTI
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több karán tartanak rendezvényeket november 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján: az állam- és jogtudományi kar hallgatói szervezetei konferenciát, a tanító- és óvóképző kar a NANE Egyesülettel együttműködve workshopot szerveznek.
A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az állam- és jogtudományi kar hallgatói szervezeteinek rendezvénye a szexuális erőszak szociológiai és kriminológiai vonatkozásaival, illetve a jogi szabályozással és a jogalkalmazással kíván foglalkozni, valamint a szexuális erőszak megelőzésére, továbbá az áldozatok segítésére szolgáló eszközök feltérképezését is megkísérli.
A tanító- és óvóképző kar a gólyatáborokban történt erőszakos eseményekre reagálva vállalta, hogy stratégiát dolgoz ki a hallgatók támogatására, az erőszak megelőzése és az áldozatok segítése érdekében. A stratégia keretében délután műhelymunkát szerveznek érdeklődő hallgatóknak, a NANE Egyesülettel együttműködve. A kar ezzel a tematikus műhellyel csatlakozik a "16 Akciónap" rendezvénysorozathoz, amelynek központi témája a nők elleni erőszak megelőzése.
A "16 Akciónapot" 1991 óta világszerte november 25.és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében. A rendezvénysorozat megnyitója a november 22-i Néma Tanúk felvonulás, melynek során az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során meggyilkolt áldozatokra emlékeznek, és felvonulnak a történeteiket magukon hordozó piros sziluettekkel, a Néma Tanúkkal. A felvonulás idén az ELTE Egyetem téri épületének Aula Magna terméből indul.
A közleményben felidézték, hogy az ELTE kezdeményezésére korábban "Együtt az Erőszak Ellen" kampány indult, melynek célja az erőszak minden formájának elutasítása. A csatlakozók egy türkiz színű szalag viselésével fejezhetik ki egyetértésüket, a kezdeményezéshez már csaknem háromezren csatlakoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06