2500 négyzetméteren
Átadták az ország legnagyobb szabadtéri piacát
A nyíregyházi piac ország egyik legnagyobb fedett szabadtéri vásártere. A területén 330 szabadtéri árusítóhely, és egy, a mai kor elvárásainak megfelelő épületegyüttes jött létre a város szívében, amely a kényelmes és igényes vásárlás mellett szabadtéri rendezvények tartására is alkalmas.
2014.11.22 08:20ma.hu
Törekednünk kell a tájegységeken belüli önálló termelés kialakítására, a mezőgazdaság helyi tradíciókon alapuló termelési módjainak támogatására, növény- és állatfajtáink megőrzésére – hangsúlyozta az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a 2500 m2-es piac átadó ünnepségén, Nyíregyházán.
Szakáli István Loránd kiemelte: az elmúlt évek során a Földművelésügyi Minisztérium az egyre erősödő helyi közösségekkel, a gazdatársadalommal, az agrárium szereplőivel azért dolgozott, hogy vidéki tájaink épített és kulturális örökségét, gazdálkodási hagyományait méltó rangjára emelje. Az ilyen jellegű beruházások pedig egybecsengenek azokkal a kormányzati elképzelésekkel is, amelyek kiemelten fontosnak tartják a társadalmi kapcsolatok erősítése mellett a gazdasági együttműködések helyi szintű erősítését.
Hiszen Magyarország mindig a vidékre alapozva, a helyi közösségek erejére támaszkodva tudott gazdaságilag megújulni. A jól működő helyi gazdaság a vidék megmaradásának és fejlődésének alapja.
A Búza téri Piac a belvárosban elhelyezkedő mindig nyüzsgő piactér, mely kiemelt jelentőségű a város kereskedelmi és közösségi életében. A tavalyi évben a csarnok helyreállításával kezdődött el a Búza téri Piac korszerűsítése, hiszen az épületegyüttesen több mint 30 éve nem végeztek jelentősebb állagmegóvási munkálatokat.
A 166 millió forint értékű helyreállítás során megújultak a belső terek, valamint az épület külső része. Kicserélték a teljes közmű- és elektromos hálózatot, valamint a nyílászárókat, megújult a piac szellőző rendszere és korszerű berendezési tárgyakkal szerelték fel a csarnokot. Tavaly sikerült a parkolók számát is növelni 89-re. A helyreállítási munkák eredményeként 10%-kal emelkedett a piaci árusok száma, és jelentős forgalomnövekedés tapasztalható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06