Devizaperek
Másodfokon is pert vesztett az ÉRB Bank Zrt.
Másodfokon is pert vesztett az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt., mivel tisztességtelennek mondta ki általános szerződési feltételeit csütörtökön kihirdetett határozatában a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.
2014.11.13 11:08MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
Az ítélőtábla arra kötelezte a pénzintézetet, hogy 15 napon belül fizessen meg 150 ezer forint plusz áfa másodfokú ügyvédi munkadíjat az alperes magyar állam jogi képviselőjének.
Az indoklás szerint a másodfokú bíróság a fellebbezés elbírálása során osztotta az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék álláspontját, hogy nem megalapozott az ÉRB Bank tárgyalás felfüggesztése iránti kérelme, amelyben kérte, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához.
Határozatában az ítélő tábla kifejtette: a törvényszék helytálló jogi következtetéssel állapította meg, hogy a perben vizsgált szerződéses kikötések nem tekinthetők tisztességesnek.
A törvényben felsorolt feltételek közül különösen a szerződéses kikötések átláthatóságát, egyértelmű és világos megfogalmazásnak való megfelelést kellett vizsgálni, további feltételek vizsgálata a fellebbezésben nem szükséges - szögezte le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


