Kóka követi a Fodor-féle vezetés döntéseit
Gulyás: Hiába van egység többség nélkül
Hiába van meg a teljes egység az MSZP-n belül, ha a parlamentben nem tud ebből többséget kovácsolni - mondta Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc összehívta a párt kongresszusát.
2008.09.09 08:55MTIVéleménye szerint a miniszterelnök el tudja érni, hogy az MSZP felsorakozzon mögötte, "ez nem nagy erőfeszítés". Arra a kérdésre, hogy biztos-e abban, hogy az SZDSZ valamennyi képviselője együtt fog szavazni a parlamentben, Gulyás József úgy válaszolt: "az SZDSZ ilyen döntéseknél (...) mindig egységesen tudott szavazni, és szerintem most is egységesen fog szavazni". Gulyás József arról is beszélt: nem tud arról, hogy van-e olyan megállapodás, amelyről a Magyar Nemzet ír.
A lap szerint Fodor Gábor SZDSZ-elnök és Kóka János frakcióvezető megegyezése értelmében Kóka követi a Fodor-féle vezetés döntéseit, cserébe viszont frakcióvezetőként élvezheti a pártelnök bizalmát. Hozzátette:, "ha ilyen belső egyeztetési folyamatok vannak, azért arról tud az ember".
Közlése szerint Fodor Gábor azt kérte Kóka Jánostól, hogy támogassa azt a stratégiát, amelyet az ügyvivői testület elfogadott. Úgy fogalmazott, hogy Kóka János vezetésével jött ki az SZDSZ a koalícióból, "szerintem egy kicsit gyorsan és lendületből. Ott kellett volna több kérdést magunknak feltenni, illetve mindazoknak, akik most azt mondják, hogy (...) ennek a döntésnek más típusú következménye is lehet, mint amivel ők akkor számoltak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


