Devizahitelek
Elkészült a fair bankokról szóló törvényjavaslat
A törvény többek között hatékonyabbá teszi majd a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.
2014.11.11 15:18MTI- Elkészült a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány kedden nyújt be az Országgyűlésnek - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szavai szerint a törvény többek között hatékonyabbá teszi majd a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.
Trócsányi László kiemelte: szeretnék elérni, hogy az átlagos magyar fogyasztók ugyanolyan védelemben részesüljenek mint például az osztrák vagy német fogyasztók. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll majd. Először érthetően be kell mutatnia a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak.
Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg - tette hozzá a miniszter. A jelzálog alapú hitelszerződések esetén pedig az ügyfélnek a tájékozódás (ügyvéd vagy szakértő igénybevétele) érdekében 7 munkanappal az aláírás előtt meg kell kapnia a hitelszerződést, így az ügyfél nem akkor szembesül először a szerződéssel, amikor a közjegyző közvetlenül az aláírás előtt felolvassa - ismertette Trócsányi László.
A javaslatban rögzítik az egyoldalú kamat-, költség- és díjemelés feltételeit is; ezeket az elveket a Kúria jogegységi döntésének megfelelően határozták meg. A szimmetria elve például úgy érvényesül, hogy a kamat nemcsak nőhet, hanem adott esetben csökkenhet is - mondta el a miniszter.
A 3 évnél rövidebb futamidejű szerződéseknél nincs lehetőség egyoldalú kamatemelésre, és szerződésmódosításra sem, míg az ennél hosszabbaknál háromévente vizsgálhatják felül a kamatokat - jelezte Trócsányi László.
Elmondta: változó kamat esetén kamatváltoztatási mutatót kell készíteni, ha pedig referenciakamat és kamatfelár alapján határozták meg a hitelkamatot, akkor kamatfelár-változási mutatót kell kidolgozni.
Mindkét mutatót meg kell küldeni a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amely megvizsgálja ezek törvényességét, majd jóváhagyás esetén honlapján közzéteszi. Ha az MNB nem hagyja jóvá, közigazgatási eljárás indul, és bíróság dönthet az ügyben - ismertette a miniszter.
Trócsányi László kifejtette, hogy a fogyasztóknak kamatemelkedés esetén lehetőségük lesz bankot váltani. A bankoknak 90 nappal a kamatemelés előtt tájékoztatniuk kell az ügyfelet, akinek 60 napja van a bankváltásra. Az ügyfelek ingyenesen felmondhatják hitelszerződésüket, majd meg kell állapodniuk az új bankkal.
Ez a miniszter szerint segíti majd a bankok közötti versenyt. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, folyamatosan egyeztetnek a Magyar Bankszövetséggel a forintosításról, és tárgyaltak a fair banki javaslatról is. Utóbbiról úgy vélte, olyan megállapodás született, amely nem veti vissza, sőt erősíti a hitelezési kedvet, mert "tiszta bankrendszer lesz".
Bodzási Balázs főtanácsadó, a miniszteri kabinet munkatársa egy másik kérdésre reagálva kifejtette: ha az MNB változtat az alapkamaton, és a bank a jegybanki alapkamatot határozta meg referenciakamatként, akkor lehetőség van a 3 éven belüli kamatszint-módosításra is.
Trócsányi László emlékeztetett arra, hogy a kedden benyújtandó törvényjavaslat lesz a harmadik, devizahitelekkel kapcsolatos előterjesztés. Júliusban elfogadták az elszámolási törvényt, ami alapján a bankok keresetet indíthattak a tisztességtelenség törvényi vélelmének megdöntésére, és lassan ez a folyamat is a végére ér.
Hozzáfűzte: másodikként a túlfizetések elszámolását rögzítő jogszabályt fogadták el; ennek megfelelően 2015 a bankok elszámoltatásának éve lesz - mondta a miniszter. Hozzáfűzte: a fair bankokról szóló javaslat után még a héten benyújtják az Országgyűlésnek a devizahitelek forintosításáról szóló előterjesztést is.
A bankok elszámoltatásáról szóló törvénynek köszönhetően az átlag devizahitelesek tőketartozása 25 százalékkal fog csökkenni - hangsúlyozta Trócsányi László. Hangsúlyozta azt is, hogy az alacsonyabb szinten rögzített kamat miatt a törlesztőrészletek több mint 25 százalékkal csökkenhetnek.
"Szó sincs tehát arról, hogy a forintosítás miatt nőnének a törlesztőrészletek" - jegyezte meg. Trócsányi László szólt arról is, hogy a kormány csütörtöki ülésén tárgyalja a forintosításról szóló törvényjavaslatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06