Jogszerűség
Miniszteri biztos kerülhet a végrehajtói kamara mellé
Két héten belül miniszteri biztos kerülhet a végrehajtói kamara mellé, hogy javítsa a végrehajtói kamara működésének jogszerűségét.
2014.11.07 15:08MTIGergely, az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a tárca feladata az igazságszolgáltatásba, így a végrehajtói rendszerbe vetett közbizalom megerősítése.
A tárca ezért feltárta a végrehajtó rendszer problémáit, és javaslatot tett a kormánynak, hogy első lépésként miniszteri biztost nevezzen ki a kamara mellé. A kormány két napja el is fogadta a javaslatot, és hétfőn kerülhet az Országgyűlés elé.
Patyi Gergely elmondta: az IM azt javasolja, hogy nevezzenek ki miniszteri biztost a végrehajtói kamara mellé, viszonylag nagy felhatalmazással. Hozzátette, hogy a miniszteri biztost akár két héten belül is kinevezhetik, és a tervek szerint 2015 végéig látná el feladatát.
A miniszteri biztos a végrehajtói kamara jelenlegi helyzetének fenntartása mellett ideiglenesen részben munkáltatói jogköröket lát el, a miniszter pedig jogosulttá válik, hogy jóváhagyja a kamara által választott elnököt.
A miniszteri biztosnak emellett a kamarai jogosítványok egy részéhez kapcsolódóan ellenjegyzési jogosultsága lesz. Patyi Gergely elmondta, hogy a miniszteri biztos feladata kiterjed többek között a panaszügyek kivizsgálására, a fegyelmi rendszerre, a jogszerűség betartatására, az ellenőrzések lefolytatása, valamint a gazdasági jogszerűség felügyeletére.
"Ezek hatékony, jogszerű ellátására teszünk kísérletet a miniszteri biztos kinevezésével úgy, hogy ideiglenesen ezeket a jogköröket elvonjuk, korlátozzuk, de ez közvetlenül nem érinti a végrehajtókat" - hangsúlyozta az államtitkár.
Patyi Gergely elmondta: a tárca reményei szerint nem kell alapvetően megváltoztatni a végrehajtási rendszert, nem kívánják "államosítani" a végrehajtást. Úgy véli, az állam szerint a jelenlegi formában lehet hatékony a végrehajtói rendszer, de problémák vannak a rendszer működésével, a tapasztalatok szerint nem voltak megfelelőek az eddigi a kamarára vonatkozó igazságügy-miniszteri felügyeleti jogosítványok, ezért indokolt a miniszteri biztos kinevezése.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a miniszteri biztos a későbbiekben javaslatot tesz a gazdasági, működésbeli hiányosságok kijavítására, a végrehajtói rendszer esetleges átalakítására.
A végrehajtással kapcsolatos panaszügyek felügyeletét az Igazságügyi Hivatal látja el 2015. március 15-től.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06