Maguktól is el tudják dönteni...
Megalakult a Fővárosi Közgyűlés
Tarlós: a kormány és a városvezetés most is együttműködésben fog dolgozni.
2014.11.07 10:13MTI
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A kormány és a főváros a most kezdődő önkormányzati ciklusban is együtt fog dolgozni a főpolgármester szavai szerint.
Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés ünnepi alakuló ülésén pénteken azt hangoztatta: a kormánypárti képviselőkkel soha nem volt akkora egyetértés, mint most, s valamennyi képviselővel együtt kíván működni pártállástól, érzelmektől, indulatoktól és hovatartozástól függetlenül. Kijelentette azt is: a városért akar tenni.
A főpolgármester szólt arról, hogy számos eredménye van a kormány és a főváros együttműködésének, a továbbiakban is számít a kormányra, s az is számíthat az önkormányzatra. Mint fogalmazott, ennek jeleit a következő öt évben is ki lehet majd tapintani.
A városvezető egyúttal arról is beszélt: Budapest szuverén és szabad város. "Volt már nekünk nagy kommunista barátunk, most van demokrata barátunk" - fogalmazott, kifejtve: akkor is meg akarták mondani, hogy "mit szeressünk és hogy szeressük", s úgy tűnik ez most is így van. Kijelentette: "magunktól is el tudjuk dönteni, milyen demokráciát szeretnénk és hogyan".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


