Magyar Közlöny
Még húszmilliárd forint forrást kap a Klik
Azonnali hatállyal újabb 20 milliárd forintot biztosítanak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésére az idei költségvetésből.
2014.10.31 11:50MTI
A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányzati döntés szerint a települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatai támogatásának terhére csoportosítják át a pénzt az intézményfenntartó működésére.
A kormányhatározat egyúttal felhívja Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy december 10-ig számoljon be a többletforrás felhasználásáról, és tegyen javaslatot azokra az intézkedésekre, amelyek a Kliknek az idei év végéig folytatandó kiegyensúlyozott gazdálkodásához szükségesek.
Júliusban egyszer már kapott 19,7 milliárd forint többletforrást a Klik. Akkor a 2013-as költségvetési maradványösszegekből juttatta a pénzt a kabinet.
Az idei büdzsé eredetileg csaknem 500 milliárd forintot biztosított 2014-re a Kliknek.
A parlamentnek csütörtökön benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint 2015-ben mintegy 524 milliárd forintos támogatást kap a központ, amely emellett 12 milliárd forintnyi bevétellel számolhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


