Légi szúnyogirtást rendeltek el
Már Békés megyében is megjelent a kéknyelv-betegség
A Békés megyei Nagyszénás közelében, egy hobbiállattartó kisgazdaságban is kimutatták a kéknyelvfertőzést. A gócponttól számított 2 kilométer sugarú körben szerda délutánra elrendelték a légi szúnyogirtást.
2014.10.29 15:34MTINemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese elmondta, a nagyszénási gazdaság mindössze két anyajuhból és két bárányból áll, az állományban csupán az egyik anyajuhban mutatták ki a kéknyelv-vírust, az állatot a hatóság emberei leölték.
Szerda délután 2 kilométeres körben légi szúnyogirtást végeznek, 3 kilométeres körben pedig még a héten felkeresik az összes állattartót a szakemberek.
A protokoll része, hogy a kitörési ponttól számított 20 kilométeres körben is vérvizsgálatot kell elrendelni az állatállományban, erre a hatóságnak 21 nap áll a rendelkezésére. A klinikai vizsgálatok már megkezdődtek – értesült az MTI.
A Békés megyében regisztrált megbetegedéssel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy része is a megfigyelési zónába került – mondta Nemes Imre. Kifejtette: ez azt jelenti, hogy ahol kéknyelv-fertőzésre bukkannak, 100 kilométeres védőzónát, azon túl további 50 kilométeres megfigyelési zónát kell kialakítani.
A zónát élőállat csak azonnali vágásra hagyhatja el, az állomány továbbtartásra csak a 100 kilométeren belül mozoghat. Békés megyében a korábbi csongrádi megbetegedések miatt már több települést korlátozás alá vont területté nyilvánították, azaz a 150 kilométeres zóna részeivé váltak.
A szúnyogok által terjesztett kéknyelv-vírus kizárólag a kérődző állatok - szarvasmarha, juh és kecske, valamint a vadon élő kérődzők - fogékonyak, az emberek egészségére ártalmatlan. A betegségnek nincs élelmiszer-higiéniai vonatkozása, az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem jelentenek veszélyt az egészségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06