Módosított növények
Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajtákat nemesítenek Szegeden
Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajták nemesítésén dolgoznak a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei több kutatóintézettel és mezőgazdasági céggel együttműködve, a 740 millió forintos összköltségű projektet az unió is támogatja.
2014.10.29 06:30MTIMesterházy Ákos, a program tudományos vezetője kedden Szegeden az eredményeket bemutató konferencián elmondta: olyan búza fajtajelölteket nemesítettek, amelyeknek nincs szüksége vegyszeres védelemre. Hozzátette, jó úton halad a rezisztencia, valamint a termőképesség és a minőség összehangolása is. A programban a kutatók vizsgálták a különböző fajták más fertőzésekkel - sárgarozsda, levélrozsda és levélfoltosság - szembeni ellenálló-képességét és a szárazságtűrését is - közölte a professzor.
Mesterházy Ákos rámutatott, rövid távon a búza- és kukoricafajták szűrését és a megfelelő növényvédelmi technikák kiválasztását kell elvégezni, hosszú távon azonban a leghatékonyabb és leginkább környezetkímélő megoldás az ellenálló fajták nemesítése és termesztése.
Elmondta, egy átlagos évben Magyarországon 15-17 millió tonna gabona terem, mintegy 800 milliárd forint értékben. A termesztett fajták és hibridek nagy része fogékony a Fusarium-fajok, illetve az Aspergillus flavus fertőzésre - mondta a professzor. Így a járványos években a fertőzések okozta értékcsökkenés több tízmilliárd forintos nagyságrendű, miközben az alapanyag termesztésen keresztül veszélyezteti az élelmiszeripar, az élelmiszerellátás és az egész állattenyésztés és húsipar biztonságát - közölte a szakember.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára előadásában kifejtette, az agrárkutatás hosszú távú feladat, amelyben az állami szerepvállalás megkerülhetetlen. Ezért is kezdett bele a kormányzat az agrárkutató-hálózat átalakításába.
Hozzátette: az ágazat sajátosságai miatt a mezőgazdaságban az innovációt is jelentős részben közfeladatnak kell tekinteni.
A politikus kiemelt feladatnak nevezte a kutatói utánpótlás biztosítását, amelyhez évek következetes munkája és kellő anyagi megbecsülés szükséges.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


