Gigabájt
Együtt-PM: ne legyen internetadó!
Az Együtt-PM szövetség elfogadhatatlannak tartja a netes adatforgalom megadóztatást, és azt követeli, hogy ne legyen internetadó.
2014.10.22 09:47MTIAz ellenzéki pártszövetség szerdai közleményében úgy értékelte, a kormány "a brutális új teher bejelentésével a beutazási botrányról igyekszik elterelni a figyelmet".
Az Együtt-PM szerint az internet ma már ugyanúgy közmű, mint az áram vagy éppen a csatornázás, az szinte minden ember hétköznapjaihoz hozzátartozik, használja otthon, a munkahelyén és telefonján folyamatosan. "Éppen ezért különösen pikáns, hogy a két éve folyamatosan rezsicsökkentéssel kampányoló kormány most erre készül adót kivetni" - fogalmaztak.
Azt írták: az adóval a kabinet tovább korlátozza a szabad médiát is, "nyilván kényelmesebb neki, ha a polgárok csak a királyi tévéből tájékozódnak".
Az Együtt-PM szerint a kedden bejelentett adóterv miatt drágábbak lesznek az előfizetések, visszatérnek az 1990-es évekből ismert adatforgalmi korlátos és lassú csomagok. A tervek szerint jövőre minden megkezdett gigabyte internetes adatforgalom után 150 forintot kell majd a szolgáltatóknak az államkasszába befizetniük, a Viber-üzenetek után 2, illetve 3 forint adót kell majd fizetni, "a cehet" pedig végül megint a fogyasztók fogják állni - közölte véleményét az Együtt-PM.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


