Másodfokon
Szexuális játékok az osztálykirándulásokon - 8 év az osztályfőnöknek
A kirándulások alkalmával a férfi esténként, majd idővel a drámafoglalkozásokon napközben is egyre több olyan játékot játszatott a gyerekekkel, melyek során le kellett venniük magukról, illetve egymásról ruhadarabokat, arcon, szájon kellett puszilniuk egymást, illetve egymás félmeztelen vagy meztelen testét meg kellett érinteniük.
2014.10.21 16:32Havariapress
freedigitalphotos.net/sakhorn38
Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a dunakeszi pedagógust, aki a vádirat szerint hosszú időn át játszatott szexuális tartalmú játékokat az iskolai kirándulásokon az osztályába járó gyerekekkel.
A HavariaPress úgy tudja, hogy a másodfokon eljáró törvényszék csak csekély mértékben változtatta meg a Dunakeszi Járásbíróság első fokú ítéletét, az érdemi részét illetően helybenhagyta a korábbi döntést.
A vádirati tényállás szerint a vádlott egy dunakeszi iskola tanára, illetve osztályfőnöke volt, e minőségében számos kirándulást szervezett diákjainak.
A kirándulások alkalmával a férfi esténként, majd idővel a drámafoglalkozásokon napközben is egyre több olyan játékot játszatott a gyerekekkel, melyek során le kellett venniük magukról, illetve egymásról ruhadarabokat, arcon, szájon kellett puszilniuk egymást, illetve egymás félmeztelen vagy meztelen testét meg kellett érinteniük.
A vádlott a játékoknál jelenlévő kiskorúaknak megtiltotta, hogy elmondják másnak a történteket. A férfi ellen először a Dunakeszi Városi Ügyészség emelt vádat, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények miatt, ez alapján a városi bíróság már első fokon is bűnösnek mondta ki a pedagógust.
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék némileg módosított az elsőfokú ítéleten, de a lényegi részeket változatlanul hagyva, bűnösnek mondta ki a vádlottat, három rendbeli szemérem elleni erőszak bűntettében, kimondva azt is, hogy ebből két esetet közvetett tettesként követett el.
A férfit ezért a törvényszék összességében 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett végleges hatállyal eltiltotta a pedagógus foglalkozástól is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


