13 év
Konferenciát tartanak az afgán misszió egészségügyi tapasztalatairól Budapesten
A NATO által vezetett afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) 2001 vége, a tálib uralom leverése óta gondoskodik a biztonságról Afganisztánban.
2014.10.20 08:52MTI
Az afganisztáni ISAF misszió tizenhárom évnyi katona-egészségügyi tapasztalatairól tartanak konferenciát hétfőtől szerdáig Budapesten. A százezres nemzetközi haderő túlnyomó többségét a tervek szerint 2014 végéig kivonják az országból.
A budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) által szervezett "ISAF egészségügyi tapasztalatok" című konferencia témakörei között szerepel egyebek mellett az egészségügyi képzés és a missziós egészségügyi egységekben történő ellátás elemzése is.
A 15 országból érkező negyven szakember - többek között magas beosztású tábornokok - részvételével előadások, illetve kisebb, tematikus csoportmunka keretében a megfigyelések és adatok alapján értékelik a missziós egészségügyi ellátás "erős oldalait" és esetleges hiányosságait, amelyek alapján ajánlásokat tesznek a jövőbeni adatgyűjtés, ezáltal a bizonyítékon alapuló orvoslás hatékonyabbá tételére - olvasható a NATO KEKK közleményében.
A NATO által vezetett afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) 2001 vége, a tálib uralom leverése óta gondoskodik a biztonságról Afganisztánban. A biztonsági felelősség átadásának folyamata az afgán fél számára 2011 közepén kezdődött meg, mostanra csaknem teljesen befejeződött. A 100 ezres nemzetközi haderő túlnyomó többségét a tervek szerint 2014 végéig kivonják az országból.
Idén júniusban Anders Fogh Rasmussen akkori NATO-főtitkár elmondta: ez év végén lezárul a NATO vezette nagyszabású afganisztáni harci misszió, az ISAF, amelybe az észak-atlanti szervezet tagországai mellett sok partnerország is bekapcsolódott, így összesen mintegy ötven ország vett részt abban. Jövőre indul a sokkal alacsonyabb létszámúra tervezett, harci műveletet nem folytató Resolute Support misszió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06