Közszolgálati konferencia
Érdekesen fejleszti tudósítói hálózatát az MTVA
"Meg kell vizsgálni, hol lehet bővíteni a Kárpát-medencei tudósítói pontokat, és jövő év végére a diaszpórában élő magyarságot is be kell vonni a hálózatba."
2014.10.18 03:29MTISzabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója pénteken Békéscsabán, a Kós Károly Kollégium őszi konferenciáján kifejtette: vizsgálják, hol lehet bővíteni a már meglévő, Kárpát-medencei tudósítói posztokat, illetve hol lehet újakat létesíteni. Úgy fogalmazott, reméli, jövő év végén már nem csak a Kárpát-medencében lesznek az MTVA-nak tudósítói.
A jövő feladatairól szólva hangsúlyozta: szeretnék egységesíteni, a mai kor színvonalára hozni a tudósítói hálózat technikai színvonalát. A beszerzések értéke meghaladja majd a 300 millió forintot.
Szabó László Zsolt örömmel jelentette be, hogy Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ígéretet tett arra, hogy vagy idén, vagy jövő év elején támogatni fogják ezt a törekvést.
A vezérigazgató beszélt arról, hogy 2011-ben kezdték fejleszteni a tudósítói hálózatot, jelenleg 68 hírügynökségi, tévés és rádiós tudósító dolgozik a Kárpát-medencében. Négy televízióstúdiót (Székelyudvarhelyen, Szabadkán, Kolozsváron és Dunaszerdahelyen) újítottak fel a közelmúltban, és jelenleg tervezik az ungvári stúdió megépítését.
"A technika már megvan, csak be kell szállítani Ukrajnába, bár ez nem egyszerű feladat" - közölte.
A vezérigazgató elmondta: a román tévé kivételével minden szomszédos ország közmédiumával együttműködési megállapodást kötöttek, és reményei szerint hamarosan Bukaresttel is megköthetik a szerződést.
Hírfelhasználás területén együttműködés van a Kárpát-medencei írott sajtó termékek és a közmédia között, de ezt a kapcsolatot még szorosabbá szeretnék tenni a jövőben - tette hozzá.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy a Sapientia Egyetemmel szorosan együttműködnek, csütörtökön írták alá a jövő évi szerződést, amelynek értelmében az egyetemről gyakornokok mehetnek az MTVA Kunigunda utcai székházába szakmai gyakorlatra, az intézmény kommunikációs képzésére pedig öt Kárpát-medencéből érkező hallgató külön keretben nyerhet felvételt.
A vezérigazgató elmondta: idén szeptemberben felmérték a határon túl élők médiafogyasztási szokásait, ebből még idén elkészül egy tanulmány is.
Szabó László Zsolt szólt arról is, hogy az MTVA-nak létrehozása óta fontos célkitűzése, hogy minden magyarhoz szóljon, bárhol is legyen a világban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


