A VPOP-nak visszaadták az ügyet
Fidesz: az ügyészség elrendelte a nyomozást a fővárosi útfelújítások ügyében
Az ügyészség elrendelte a nyomozást a 2006-os fővárosi útfelújítások kapcsán, s ennek lefolytatására a VPOP Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalának visszaadta az ügyet - mondta a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke pénteken, Budapesten.
2008.09.05 14:17MTITöbb hónap után a főváros V. és XIII. kerületi ügyészsége csalás bűncselekmény gyanúja és jogosulatlan gazdasági előnyszerzés bűncselekményének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást - közölte György István sajtótájékoztatón.
Hozzátette: csütörtökön kapta meg a nyomozás lefolytatásáról szóló határozatot. Az előzményekről a politikus közölte: a problémásnak talált 580 millió forint miatt több vizsgálat is történt, többek között a Műegyetem is készített szakvéleményt, valamint Tiba Zsolt főjegyző is elrendelt egy belső vizsgálatot. Ez utóbbi azt állapította meg, hogy a pályázatban becsült adatok szerepeltek, ám állami támogatást csak valós adatokkal lehet elnyerni.
Magyarázatként elmondta: a becsült adatok valótlan adatoknak minősülnek, s ez azt jelenti, hogy egyrészt vissza kell fizetni az elnyert pénzt, másrészt pedig ezt a büntetőjog is szankcionálja. A büntetőjog az ilyen esteket úgy hívja, hogy jogosulatlan gazdasági előnyszerzés bűncselekménye - jegyezte meg György István, majd hozzátette: a fővárosi Fidesz-frakció ezért még a nyár elején feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen, mert úgy ítélte meg, hogy ez a tényállás megvalósult.
A feljelentés "kalandos" utat járt be a Központi Nyomozó Főügyészségtől kiindulva a Fővárosi Főügyészségen, az V. és XIII. kerületi ügyészségen, a VPOP Közép-Magyarországi Regionális Nyomozóirodáján, a BRFK-n, a Pest-megyei Rendőr-főkapitányságon keresztül, míg végül az ügy visszakerült az V. és XIII. kerületi ügyészségre, amely most elrendelte a nyomozást, s ennek lefolytatására - egy panaszt követően - a VPOP Közép-Magyarországi Regionális Nyomozóirodáját kötelezte - mondta György István. Közölte: álláspontja szerint a tényállás "szinte teljes körűen feltárt", hiszen Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanáccsal folytatott vitában alapos szakértői vizsgálatok voltak.
Közölte: tudnak olyan önkormányzatokról, amelyek büntetőeljárás alanyaivá váltak, hiszen hasonlóan nem valós adatokkal pályáztak, illetve nem valós adatokat tartalmazott az elszámolásuk. Ellenük folytak már büntetőeljárások, elmarasztalások is történtek, sőt olyan szankcióval is sújtottak önkormányzatot, hogy három évre kizárták a pályázati lehetőségekből. Megjegyezte: elfogadhatatlan lenne, ha nem ugyanazok a jogszabályok vonatkoznának egy kisebb településre, mint egy világvárosra, "elfogadhatatlan az, hogy bizonyos politikai szereplőkre más szabályok vonatkoznak, mint más magyar állampolgárokra".
Emlékeztetett: a 2006-os útfelújításoknál 55 útszakasz esetében, 580 millió forint felhasználásánál talált problémát a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács ellenőrző bizottsága. A főváros 2005-ben 129 útszakasz felújítására nyújtott be pályázatot, s ebből 126 út felújítására elnyertek 4,48 milliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06