Vadászati idény
Hagytak időt a korosodásra - aztán kilőtték őket
Kapitális trófeájú gímbikák is terítékre kerültek Somogyban a szeptemberben kezdődött vadászati idényben.
2014.10.16 18:56MTI
Fotó: Facebook/Sefag Erdészeti és Faipari Zrt.
Kapitális trófeájú gímbikák is terítékre kerültek Somogyban a szeptemberben kezdődött vadászati idényben - tájékoztatott Ihárosi Péter, a Sefag Zrt. turisztikai és közjóléti osztályvezető-helyettese a csütörtöki trófeabírálatot követően.
Tájékoztatása szerint a társaság nyolc vadászterületén 131 gímbikát ejtettek, amelyek 70 százaléka - 92 trófea - érmes. Ez azt jelenti, hogy a terítékre került szarvasok számát és a trófeákat illetően is nagyon jó év az idei - mondta az osztályvezető-helyettes, aki mindezt az elmúlt évek szakszerű vadgazdálkodásával magyarázta. "Hagytunk időt a korosodásra" - jegyezte meg, hozzátéve: a terítékre hozott gímbikák átlagéletkora 8,1 év.
Közölte: a trófeák közül három több mint 12 kilogrammos, ami kiemelkedően jó. A legnagyobb, egy 13,34 kilogramm trófeájú gímszarvas a szántódi térségben került puskavégre, amely a nemzetközi rangsort megállapító bírálat során 238,92 pontszámot ért el, ezzel előkelő helyre is esélyes a világranglistán.
A szakember beszámolója szerint a legnagyobb trófea érdekessége az is, hogy a gímbika hullajtott agancspárjai négy évre visszamenőleg megvannak. A legjobb génállománnyal rendelkező vadakat ugyanis folyamatosan megfigyelik, az évenként hullajtott agancsokat igyekeznek begyűjteni, mivel ezek fontos információt nyújtanak a trófea nagyságát, fejlődését, minőségét illetően - tette hozzá.
Ihárosi Péter emlékeztetett arra, hogy a Sefag Zrt.-nek két trófeája is világranglistás: a 2001-ben Lábodon lőtt 16,83 kilogramm tömegű, és 265,67 nemzetközi pontszámú trófea, amely jelenleg a 7., valamint a 2002-ben Vörösalmán lőtt 14,05 kilogramm trófeasúlyú, 263,88 pontszámú, a ranglistán 8. helyezett gímbika.
A szakember kitért arra, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az idén is sok külföldi vendégvadászt fogadtak, főként Németországból és a Benelux-államokból, akik között sok a törzsvendég. A somogyi nagyvadállománynak jó híre van a világban, és a kínált szolgáltatások is nagyon jó színvonalúak - jegyezte meg Ihárosi Péter.
Közölte: a gímbikák elejtésének főszezonja véget ért, októberben elkezdődött a dámvadak vadászata. E vadászati szezon egészen január végéig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


