Az MSZP-nek fontos a megegyezés
A Cargóval zsarolják az SZDSZ-t?
Szerintem meg fogunk egyezni a szabad demokratákkal, és nem kell egymást zsarolgatni - fogalmazott a Magyar Nemzetnek névtelenséget kérve az egyik MSZP-s képviselő.
2008.09.05 07:13Magyar NemzetA napilap pénteki számában megjelent írás szerint az MSZP-s képviselőtől arról érdeklődtek: az SZDSZ-es Csillag István gazdasági miniszter ténykedéséhez köthető MÁV Cargo-botrány mögött nem megfélemlítő akció áll-e a szabad demokratákkal szemben. Az ügy kipattanása Szép Béla MSZP-s képviselőnek köszönhető, aki látta, hogy a vasúti vagonok gyanús eladása számos munkahely megszűnését jelenti az általa képviselt térségben - közölte a Magyar Nemzettel az informátor.
Tóth Károly (MSZP) a lap azon kérdésre, hogy a Cargo-üggyel nem kezdődött-e el egymás szennyesének kiteregetése, azt mondta: "azonnal politikai szálat keresnek, pedig büntetőügyről van szó." Podolák György (MSZP) nem zárta ki, hogy a volt koalíciós partner számára kényes botrány előkerülése összefüggésbe hozható azzal, hogy az MSZP-nek létfontosságú a megegyezés az SZDSZ-szel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


